Rendszerüzenet
2018. március 23.

DOMINICA PALMARUM - Virágvasárnap ünnepén Debrecenben

A nagyhetet megelőző vasárnapon – virágvasárnap – Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. Idén március 25-ére esik ez a mozgó ünnep. 
 

A virágvasárnap megünneplése 2012 óta Debrecenben azt is jelenti, hogy a Főnix Rendezvényszervező kezdeményezésére a böjti táncokat járó néptáncos lányok Debrecen főutcáján elevenítik fel a néphagyományt kapuzó és karikázó táncokkal, a Kuckó Művésztanyának köszönhetően pedig Jézus jeruzsálemi bevonulását idézik fel a jelmezesek. A bibliai és a néprajzi örökség kezet fog ezen az ünnepen, a szamárháton bevonuló királynak hozsannázó sokaság örvendezése kívánja, hogy templomfalat átlépve ünnepeljenek hívők és a csatlakozó érdeklődők. Így hasonlóan az adventi közös ünnepléshez az utca embere is részese lehet a közösségnek, és „az összefogás ünneptől ünnepig tarthat”.

Évről évre katolikus és református lelkészek voltak gazdái a vonulást követő alkalmaknak, a barkaszentelés mellett a szabadtéri áhítat, a közös éneklés rendre a virágvasárnapot követő nagyhét eseményeit is felidézte.

2017-ben mind az esemény eddig felépített rendjében, mind létszámában jelentős változás történt. A felekezetek lelkészeivel egyeztetve egy városi keresztút körvonalazódott, melynek állomásait a különböző felekezetek képviselői „fogadták örökbe”. A tavalyi tapasztalat is arra sarkallta a szervezőket, hogy ezt a közös keresztútjárást hagyománnyá építsék.

Debrecenben immár hagyomány, hogy a szamárháton érkező Krisztust és üdvözlőit a Kuckó Művésztanya bibliai kort idéző jelmezesei idézik meg, s mivel a páros táncnak nagyböjtben helye nincs, a debreceni néptáncosok közül a lányok járnak körtáncot, s köszöntik a tavaszt kapuzókkal.
 
alt
 
16 órától a Csapó utcai sétálóövezetben a kereszt(y)én(y) felekezetek képviselői köszöntenek: Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita barkaszentelési liturgiája, köszöntőt mond dr. Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész és Papp László, Debrecen polgármestere, majd Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását idézi meg az ünnepi menet.
 
 
Az állomáshelyeken az elmélkedéseket felolvassa Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, közreműködnek a Pendely család tagjai, Kuckó Művésztanya és a Ham Ko Ham.
 

A keresztút stációit az alábbi egyházközségek fogadják örökbe: Debreceni Görögkatolikus Parókia, Debrecen Kistemplomi–Ispotályi Református Egyházközség, Debreceni Evangélikus Egyházközség, Szent Anna Főplébánia, Debreceni Baptista Gyülekezet, Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség.

A keresztút állomásai: Kossuth tér– Csonkatemplom – Kormányhivatal – Szent Anna Főszékesegyház – Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér
 
Dominica Palmarum a katonákkal
 
18 órától virágvasárnapi ünnepi zenés istentisztelet veszi kezdetét a Debrecen Helyőrségi Zenekarral a Nagytemplomban. Ez az alkalom a debreceni katonák és családtagjainak húsvéti templomi együttléte, amit évről-évre a katonazenekar karnagya, a dandár református tábori lelkésze és a Nagytemplom lelkészei szerveznek a katonacsaládok, a gyülekezet és Debrecen városa felé.
 
Köszöntőt mond dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.
 
alt
 
Elhangzanak többek között Bach, Mozart, Händel és Mendelssohn művei, de a modern zenei repertoárból is ízelítőt kap majd a gyülekezet. A zeneszámok a virágvasárnapi történet és különböző bibliai igeszakaszok, személyes bizonyságtételek reflexiójaként csendülnek fel.
 
A Debrecen Helyőrségi Zenekart vezényeli annak karnagya, Pál István őrnagy és Kovács Róbert százados, közreműködik az Ady Leánykar és a Nyíregyházi Egyetem Kamarakórusa. Az ünnepi igehirdető Sajtos Szilárd őrnagy, a debreceni dandár református tábori lelkésze.
 
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is virágmagokkal ajándékozza meg a jelenlévőket.