Mélyből a magasba

 

Nem hittek Istenben Eszter szülei, sőt, édesapja, mint később kiderült, az Urat hibáztatta azért, hogy apját korán elvesztette, és már tizenhat évesen dolgoznia kellett. Mindezekről gyermekkorában Eszter semmit sem tudott. Édesanyja, aki meg volt keresztelve, és gyermekként járt is templomba, néha beszélt Istenről és Jézusról, de mivel nem szívesen emlékezett vissza vallásos neveltetésére, egyáltalán nem terelte a hit felé négy gyermekét. A bánki gyülekezet gondnokának ettől függetlenül szép gyermekkora volt, és egészen negyvenéves koráig úgy érezte, rendben van az élete. 

 

Próbatételeken át

 

Hódmezővásárhelyen született, ott töltötte gyermekkorát, és onnan ment férjhez Debrecenbe. A férje szüleivel éltek együtt Bánkon egészen addig, amíg szociális bérlakáshoz nem jutottak, amelyet felújítottak. Ide született Eszter fia és lánya, de egy szerencsétlenség folytán új­ra anyósáékhoz kellett költözniük, ugyanis az addig barátoknak hitt emberek becsapták őt és férjét, és adósságba sodorták őket. Minden vagyonukat elvesztették, ráadásul a rendszerváltás után a férje munkanélküli lett. Itt kezdődött Eszter súlyos, pánikbetegséggel együtt járó depressziója. Mégis dolgoznia kellett, hogy eltartsa családját, így takarítónő lett az egykori dajkából. Ezt az élethelyzetet önmagához mér­ve méltatlannak érezte, pedig nagyon jól bántak vele. Erre az életszakaszára ma már úgy gondol vissza a bánki gyülekezet gondnoka, mint az Úr próbatételére, amellyel magához hívta. 

 

 

Amikor a gyermek vezet

 

2005-ben a bánkiak lelkipásztora, Buzás Dénes ifitábort szervezett, amelyen Eszter lánya is részt vett, és otthon elkezdett mesélni az Úrról, Jézusról. Eszter azt gondolta, ha a lányára mindez ekkora hatással van, akkor elmegy a templomba, és meghallgatja az Úr Igéjét. Ezután szinte rendszeresen eljárt a vasárnapi istentiszteletekre, bár ekkor még félt attól, hogy lemondjon a régi életéről, de félelme nem tartott sokáig. 2007-ben megkeresztelkedett és konfirmált, a bánki gyülekezet aktív tagja lett. Mint mondja, ezt a pillanatot tartja a megtérése pillanatának. A lánya, bár hisz Istenben, mindezek után nem csatlakozott a gyülekezet életéhez, és nem kötelezte el magát az Úr mellett, ahogyan Eszter férje és a fia sem, de mindenben támogatják őt, akit Isten nemcsak elhívott magához, hanem – ahogy a gondnokasszony mondta – csodát is tett vele. 

 

– Amikor elindult itt, Bánkon a szociális ellátás, majd az iskola, akkor a gyülekezet akkori gondnoka megkérdezte, hogy nem akarok-e az in­tézményben dolgoz­ni. Mivel akkor biztos­nak ígérkező munkám volt, nemet mondtam – idézi fel Eszter, majd hozzáteszi: – Hamar ki­derült, hogy nem biz­tos az a munka, ugyanis az ígéret ellenére nem jelentett be a család, akinél ház­vezetőnőként dol­goztam. Ekkor Eszter azonnal megkereste a gondnokot, és elfogadta a felajánlást. Mint mondja, hálás Istennek, hogy biztos megélhetést is adott neki az új, nyugodt élete mellé. 

 

Hálával a szívben

 

– Mindent hálából teszek! Hálás vagyok az Úrnak, hogy abból a nehéz helyzetből, amelyben voltam, voltunk, kiemelt – mondja Eszter, aki elismeri, hogy néha sok, amit magára vállal, de mindez édes teher, és mindig visszakapja a gyülekezet tagjaitól szeretet és elismerés formájában azt, amit ő igyekszik értük tenni. 

Eszter korábban a gyülekezet presbitere volt, akkor nagy örömmel vállalta a felkérést. Most, amikor ebben az évben a lelkipásztor megkereste, hogy vállalná-e a gondnoki pozíciót, még nem érezte magát alkalmasnak a feladatra, de a gyülekezet vezetője megerősítette ennek ellenkezőjében. 

– Úgy szeretném képviselni ezt a gyülekezetet, ahogy azt a 2007-es konfirmációmkor kapott ige mond­ja Máté evangéliumából: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat.” Fontos feladatnak tekinti mindazt, amit ez a pozíció jelent, és munkáját alázattal, a munkatársak iránti megbecsüléssel és Isten előtti felelősséggel szeretné végezni.  

 

Buzás Borbála

 

Fotó: Barcza János