Rendszerüzenet
2018. március 14.

Idén először Bach Mindenkinek Fesztivál Debrecenben

Jövő héten szerdától vasárnapig több száz Bach művet hallhatunk felcsendülni, hiszen március 21-25. között kerül megrendezésre a Bach Mindenkinek Fesztivál, melyhez idén először Debrecen is csatlakozott.

alt

 
A teljes méret megtekintése érdekében kattintson a képre, majd a kép megnyitása új lapon parancsra!
 
 

A kezdeményezés 2010-ben New Yorkban indult útjára „Bach in the subways” címmel, amikor Dale Henderson csellista metró aluljárókban adott elő Bach műveket a zeneszerző születésnapja alkalmából. A csellóművész célkitűzése az volt, hogy növelje az érdeklődést a klasszikus zene iránt, és éppen ezért nem csak koncerttermekben, hanem a szokásostól eltérő zenei színtereken – például bevásárlóközpontokban és aluljárókban – szólaltatták meg a zeneműveket.

Az ötlet végül egy nemzetközi programsorozattá nőtte ki magát, melyhez 2015-ben hazánk is csatlakozott. A program az elmúlt három év alatt Budapest belvárosának félnapos rendezvényéből egy országos fesztivállá nőtte ki magát: idén már 30 város mintegy 100 helyszínén 250 programmal és több mint 2000 fellépővel várják a közönséget a művészek.

A zenei fesztivál védnöke, Vásáry Tamás Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas zongoraművész, a Nemzet Művésze így nyilatkozott a programól: „A legnagyobb zenei alkotók számára Bach a mesterek mestere, minden megnyilvánulás, ami vele kapcsolatos, ünnepnek számít. Az a fesztivál, amely Bach nevét viseli, nem is szorul több méltatásra.”.

Debrecenben idén először, Johann Sebastian Bach születésének 333. évfordulóján csatlakozott a kezdeményezéshez. Az ötnapos fesztivál ideje alatt templomokban, koncerttermekben, oktatási közintézményekben számos komolyzenei koncertre kerül sor, de egyben - a kezdeti célkitűzést szem előtt tartva – a megszokottól eltérő helyszíneken, például a Fórum Bevásárlóközpontban, villamosokon, a Kossuth-téren és kávéházakban is fel fognak csendülni a klasszikus zeneművek.

A fesztivál minden rendezvénye ingyenesen látogatható!

FACEBOOK ESEMÉNY