Rendszerüzenet
2018. március 12.

Lelkigondozói hét a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyében

Szokásos tavaszi lelkigondozói hetét tartotta a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye, 2018. március 5-10. között, Berekfürdőn. Az alkalmon 207 fő vett részt az egyházmegye gyülekezeteiből. 
 
alt
 
Reggelente áhítatok, a délelőttök során előadások hangzottak el, melyek témája a gyülekezetépítés volt. Az estéken evangélizációs alkalmakon lehettünk együtt. Mindezek mellett énektanulás is színesítette a lelkigondozói hetet.
 
alt
 
Csegei István, a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese vezetésével szerveződött a hét, melyen az egyházmegye meghívott lelkipásztorai vállalták a közös szolgálatot.
 
alt
 
Meghívott vendégként Főtiszteletű dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a hét nyitóelőadását tartotta meg. Az egyházmegye ezúton is hálás az egyházkerület támogatásáért, mely anyagiakban is segítette az egy hetes lelki alkalom megvalósulását.
 
A hét résztvevői hitükben épülve térhettek haza, melyért Istennek ad hálát az egyházmegye közössége.
 
 
 

Fotók: Barcza János