Rendszerüzenet
2018. február 22.

Életre bátorító katechézis

2017 decemberében a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Katechetikai Központjafennállásának 25. évfordulójához érkezett. E jeles alkalomból került megrendezésre 2018. február 17-én az „Életre bátorító katechézis” című katechetikai szimpózium.

alt

A rendezvény szervezőiként célul tűztük ki, hogy a résztvevők megismerkedjenek a Központ történetével, célkitűzéseivel, eredményeivel. A Központ létrejöttének és működésének célja az volt, hogy egy olyan szakmai bázis jöjjön létre a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, amely egyaránt segíti, összefogja és támogatja az egyházban, elsősorban a Tiszántúli Református Egyházkerületben katechetikai szolgálatot végző lelkészek, pedagógusok, gyülekezeti tagok munkáját, illetve a nappali tagozatos hallgatók valláspedagógiai, katechetikai, illetve valláslélektani tanulmányait.

alt

A 25 év során számos rendezvény, szakmai nap, kurzus került megrendezésre, illetve gazdag módszertani segédanyag, valamint szakmai könyvgyűjtemény állt rendelkezésre, amelyeknek bemutatására egy képes beszámoló keretén belül került sor. Dr. Bodó Sára tanszékvezető egyetemi docens, a Központ alapítója felidézte a kezdeteket, a Hollandiából „hozott” inspirációt, a különböző helyszíneket a Református Kollégiumon belül, ahol a Katechetikai Központ az évek során helyet kapott, majd Kustárné Almási Zsuzsanna központvezető a jelenben zajló szakmai munkát mutatta be. Ezt a beszámolót támogatta meg a helyszínen megrendezett kiállítás is, amely az évek során összegyűlt, hallgatók, szakmai műhelyeken, képzéseken résztvevők alkotásait mutatta be.

alt

A szimpózium fő előadását Dr. Bodó Sára tanárnő tartotta, „Életre bátorító katechézis” címmel. Az előadásban elhangzottak, mind szakmai, mind emberi szempontból megújító, távlatokat nyitó, bátorító gondolatokká lettek a jelenlévők számára és egyúttal a katechézisben szükséges és lehetséges szemléletváltásra is felhívták a figyelmet.

 alt 

alt

Végül a rendezvény zárásaként a „Kiáltó hang a pusztában” című bábelőadást láthattuk, amelyet a Debreceni Református Kollégium Óvodájának munkatársai, óvónői adtak elő saját rendezésben, saját készítésű bábokkal. A katartikus pillanatokat szerző játékukban sűrítve volt jelen a bátorító katechézis ereje, hatása – mindaz, amiről ez a nap szólni kívánt.

alt

Hálás szívvel és örömmel fogadtunk minden résztvevőt, volt és jelenlegi tanítványokat, lelkész kollégákat, intézményvezetőket, gyakorló katechétákat és minden kedves érdeklődőt. Különösen is megtisztelő volt dr. Fekete Károly püspök úr és dr. Kustár Zoltán rektor úr jelenléte, akik áhítattal és köszöntő szavaikkal tették teljessé ezt az ünnepet. 

Kustárné Almási Zsuzsanna

Fotó: Bodonovics István

Az alkalomról Éles Erika készített összeállítást az Európa Rádióban:

Letöltés