Rendszerüzenet
2018. január 06.

Az újév köszöntése Debrecenben

A 2018-as esztendő újévi köszöntéssel indult a Debreceni Református Kollégium Dísztermében, amin a kollégium intézményeinek munkatársai és az egyházkerület dolgozói vettek részt. A vendégeket dr. Fekete Károly, tiszántúli püspök, és dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora köszöntötte.

alt

alt

alt

Január 5-én a Püspöki rezidencián fogadta Fekete Károly tiszántúli püspök az egyházkerület kilenc egyházmegyéjének elnökségét. Az újév alkalmából Derencsényi István lelkészi főjegyző köszöntötte az egybegyűlteket, majd Fekete Károly a 2018-as esztendő terveiről beszélt.

 alt 

Álló sor balról: Baráth Imre Gábor csongrádi gondnok, Katona Gyula békési esperes, Juhász András csongrádi esperes, Szentesi Lajos nagykunsági gondnok, Koncz Tibor nagykunsági esperes, Balogh Sándor szabolcs-beregi gondnok, Csegei István szabolcs-beregi esperes, Semlyényi Lajos bihari gondnok, Nagy Zsolt bihari esperes, Szalay Kont szatmári esperes, Eszenyi Balázs hajdúvidéki gondnok, Nyeste Ferenc nyírségi gondnok, Gaál Sándor nyírségi esperes, Ülő sor balról: Vad Zsigmond debreceni esperes, Molnár János egyházkerületi világi főjegyző, Adorján Gusztáv egyházkerületi gondnok, Fekete Károly tiszántúli püspök, Derencsényi István egyházkerületi lelkészi főjegyző,
Szabadi Árpád hajdúvidéki esperes

Fotók: Barcza János