Lámpás élet

Péter édesanyja példáján keresztül csatlakozott a keresztyén családhoz. Kezdetben a debreceni Széchényi kerti gyülekezetbe jártak, de konfirmációi vizsgáját már a Nagytemplom közösségében tette. Amikor arról kérdezem, hogy mik az első emlékei hitről, templomról, gyülekezetről, két dolgot említ meg: nagymamám tanította meg a Mi Atyánkot, bár szerintem nagyon sokan vannak ezzel így - mosolyog. Édesanyjával pedig minden vasárnap ott volt a templomban, amit akkor még nem mindig tudott igazán átélni. Sokszor azzal szórakoztatta magát, hogy a lelkipásztor bakijait kereste a prédikációban. Majd jött a lázadás. Érettségi után, az egyetemi évek elején sokszor úgy érezte, hogy mással is tölthetné a vasárnap délelőttöket. De miután pár alkalommal elmaradt az istentiszteletekről, űrt, hiányt érzett. Mint mondja, félt, hogy az Úr elkészített számára egy üzenetet, amit ő így nem hall meg. Hamar beláttam, hogy a saját érdekem, hogy menjek a templomba – mondja Péter.

Világítani

Hite fejlődésében a legmeghatározóbbak között először a családját említi. Majd mesél egy táborról, amin közvetlenül a konfirmációja után vett részt. Itt éreztem, hogy ez egy lépés volt számomra a hitem fejlődésében – meséli. Sokat kapott a nagytemplomi ifjúsági alkalmaktól, itt talált rá az első szerelem is, és nagyon sok baráttal ajándékozta meg az Úr. Péter tagja volt annak az osztálynak, amivel 25 évvel ezelőtt elindult a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája. Ma is szeretettel gondol azokra az évekre, az iskola lelkiségére, zeneiségére, ami ma is meghatározó életében. Mint meséli, nagy szerepet játszott hitében az intézmény.

A világítás a legfontosabb feladat, amire elhívott az Úr, de ez töltödés nélkül nem megy – mondja Péter. Évek óta szolgál a gyülekezet közösségében ifivezetőként, dobosként pedig a Nagytemplom zenekarát erősíti. Miután már több éve járt a gyülekezet ifjúsági alkalmaira, hitben megerősödött, lelkészei arra ösztönözték, több társával, hogy kezdjenek el ők is ifit vezetni. Péter először nem érzett megában tálentumot erre a szolgálatra, de végül mégis elvállalta. Ma már nagyon hálás ezért, hiszen sok áldást kapott ezen a szolgálaton és a fiatalokon keresztül.

Az Úr ajtajai

Amikor arról kérdezem, hogyan választott pályát, mosolyogva meséli, hogy ő már gyerekkorában sem félt a fogorvostól. Azt mondja, maga húzta ki a tejfogait, majd ezt a tudományát az osztálytársain is gyakorolta. A gimnázium után nem volt kérdés, hogy milyen pályát válasszon. A diploma megszerzése után a toborzó irodába tért be barátjával. Hiszem hogy ez is a Lélek sugallata volt – meséli. Az Úr megnyitotta az ajtókat: mindkettőjüket felvették a honvédséghez fogorvosnak. Hivatásában is érzi a krisztusi vezetést. Nem embereknek akarok megfelelni, hanem csakis az Úrnak. Így könnyebb végezni szerintem bármilyen munkát – mondja. Amikor a szakmai fejlődés kerül szóba, arról mesél, hogy egy ideje érzi: váltania kellene. Ebben is elkérte az Úr segítségét. Imáira válasz jött, így hamarosan Budapestre költözik egy időre.  

Mindenkinek az életében vannak hullámvölgyek – meséli. Én az évek során arra jöttem rá, hogy amikor elkezdem azt érezni, hogy körülöttem mindenki megváltozik, megromlanak az emberi kapcsolataim, valójában nem ők változnak, hanem én. Én vagyok az, aki eltávolodik az Úrtól. Amikor ezt belátom, és leteszem elé bűnömet, nem marad el a megbocsátó segítség. Ha az Úrral rendben vagyok, az emberi kapcsolataim is a helyükre kerülnek – meséli. Keresztyén barátai a legjobb tükrök, és velük érzi magát a legjobban, általuk tud töltődni. Mint mondja, szükség van azonban a világi kapcsolatokra is, hiszen így tölthetjük csak be feladatunkat, hogy elvigyük a világba az Örömhírt.     

Nem ebbe a világba való vagyok – mondja Péter. Krisztus megmondta: nem ez az igazi otthonunk. De hiszem, hogy a földi lét egy jó lehetőség arra, hogy segítsük az Úr munkáját. Tudnunk kell azonban, hogy ami itt van, elmúlik egyszer, és eljön egy jobb világ, amiben hiszem, hogy nekem is helyem van – vallja. 

Komorné Csernáth Erzsébet