Rendszerüzenet
2017. december 06.

"Jártam a jelenben, éltem a jövőben" - Arany200 kiállítás a Református Kollégium Múzeumában

"Jártam a jelenben, éltem a jövőben" címmel nyílt Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából időszaki kiállítás a Debreceni Református Kollégium Múzeumában.

alt

A Nagykönyvtárban található kiállításon számos eredeti kézirat és dokumentum megtekinthető Arany János debreceni éveiből, például beiratkozási irat, versek, jegyzetek, a legendás Petőfi barátság egy dokumentuma, valamint láthatjuk a költő egykori székét is. A Petőfi Irodalmi Múzeum fatábláin pedig végig követhetjük a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjának az életét, s annak legfontosabb állomásait.

alt

A megújult iskolatörténeti kiállítás is számos Aranyhoz kapcsolható tárgyat, dokumentumot mutat be, többek között a költő pipáját és Hatvani István professzorhoz kötődő kéziratait.

 alt 

Arany János 1833-1836 között élt Debrecenben, s volt a Kollégium diákja, azonban 1834-ben egy évre Kisújszállásra költözött, ahol segédtanítóként dolgozott, majd egy remek ajánlólevéllel tért vissza Debrecenbe. Ebben az időszakban nagy érdeklődést mutatott a festészet, szobrászat és színészet iránt is, 1836-ban a Fáncsy Lajos és László József igazgatása alatt működő színitársulathoz szegődött, amely azonban hamarosan feloszlott. A Bolond Istók második éneke tekinthető a költő vallomásának a debreceni évekről és a színészetről.

 alt 

És hogy mit adhat nekünk Arany János személyisége ma?

Keczán Mariann, irodalomtörténész, muzeológus szerint Arany debreceni időszakának és a kollégiumi kötődésének is nagyon sok üzenete van, amelyek mindenki számára elvihetők. „A boldogságot érdemes keresni és érdemes érte tenni. Arany sok mindenben kipróbálta itt magát, de a saját útjára magának kellett rálépnie. Nem lett szobrász, festő vagy muzsikus sem, azonban az érdeklődési körében ott maradtak ezek a tevékenységek is. Azt viszont magának kellett megtalálnia, hogy miben is van az ő igazi tálentuma. Az iskola adhat lehetőséget arra, hogy egy tehetség kibontakozzon, számos más példát látunk erre itt Debrecenben – Arany mellett Csokonai Vitéz Mihály vagy Ady Endre is sokat kapott itt, az irodalomnál maradva és a legnagyobbakat említve. Egyszerű gyermekből is lehet nagy alkotó, ha van elég bátorsága hozzá, hiszen a boldogsághoz bátorság is kell.”

A kiállítás megtekinthető nyitvatartási időben, hétköznapokon 10-16 óráig február végéig.