Rendszerüzenet
2017. december 04.

Ünnepélyes adventi gyertyagyújtás Debrecenben - hanganyaggal

Mintegy ezer egybegyűlt előtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját vasárnap este Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtt felállított karácsonyfánál.
 
“Immár évtizedes hagyomány, hogy az adventi vasárnapokon egyházi és világi vezetők, debreceniek és idelátogatók együtt vagyunk és teszünk hitet a kereszténység legszebb ünnepe, a karácsony mellett” – mondta Papp László, a cívisváros polgármestere, akinek szavai után fényárba borult a belváros. Több mint 200 ezer égő díszíti idén Debrecent az adventi időszakban, “így elmondhatjuk, hogy minden debreceninek jut egy kis fény, amit a magáénak érezhet” – fogalmazott.
 
alt
 
A polgármester szerint van jelentősége annak, hogy az adventi hétvégéken sokan együtt vannak, miután napjainkban egyre többet lehet arról hallani, hogy Európában a kereszténységet nem tekintik értéknek, nem tekintik európai értéknek, aminek egyik legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása a keresztény jelképek elleni fellépés.
 
“Hiszem és vallom, hogy Európa múltja, jelene és jövője is a keresztény értékrenden nyugszik, beleértve jelképeinket is. Aki ezt nem tiszteli, az nem tekinthető európainak” – mondta a debreceni polgármester hozzátéve: “minden évben, ilyenkor advent első vasárnapján – Jézus születésére készülve – az első gyertya meggyújtásával újjászületik, új lángra lobban a debreceni keresztény felekezetek egysége”.
 
Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a segítés fontosságát hangsúlyozva azt mondta: azt kell a legjobb tudásunk szerint adni az embereknek, ami érték, ami segít, ami önállóvá tesz, szabadságot jelent.
 
alt
 
A nagyszámú ünneplőre is utalva úgy fogalmazott: büszkék lehetünk ahogy köszöntjük adventet, ahogy várjuk a megváltó születését. A debreceni adventi gyertyagyújtáson négy egyház püspöke mondta el karácsonyi gondolatait.
 
alt
 
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita kiemelte: “az istenismeret világosságára van mindenkinek szüksége, (…) amit karácsonykor elhoz nekünk Jézus”.
 
alt
 
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök gondolata szerint “advent annak az ideje, hogy életre váltsuk az evangéliumot” és “kövessük Jézust, aki emberré lett, legyünk mi is emberré, jó emberré”.
 
alt
 
Fabiny Tamás, evangélikus elnök-püspök József és Mária bibliai történetét felidézve a család szerepének fontosságáról beszélt, és jelképesnek nevezte, hogy négy felekezet püspöke, mint egy nagy család, együtt lehet az adventi ünnepségen.
 
alt
 
Fekete Károly tiszántúli református püspök az emelte ki, hogy mindenkiben meg kell történnie az úr érkezésének, “az lesz az igazán áldott advent, ha benned születik meg a téged is megváltó Krisztus”.
 
alt
 
A debreceni adventi ünnepségre hortobágyi pásztorok vitték a fényt, a “pásztortüzet”, a város adventi koszorúján pedig az első gyertyát Szőnyi Imre, Hortobágy legidősebb pásztora gyújtotta meg.
 
alt
 
Az ünnepség után a Református Nagytemplomban megtartották a Hereditas Nostra című zsoltárkantáta ősbemutatóját, amely a reformáció 500. évében, a Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából született.
 
Forrás: MTI
 
További képek a gyertyagyújtásról itt tekinthetők meg.
 
Fotók: Barcza János
 
Az Európa Rádió összefoglalója az eseményről:
 

Letöltés

Interjú Fekete Dániellel és Mike Ádámmal, a Hereditas Nostra alkotóival:
 

Letöltés