Rendszerüzenet
2017. november 30.

A város és az egyházak közös ünneplésre hívnak - hanganyaggal

Közös ünneplésre hívják a debrecenieket és a városba látogatókat az adventi időszakban az önkormányzat és a történelmi egyházak - közölték a Debreceni advent 2017 programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi városházán.
 
alt
Papp László polgármester felidézte, hogy évről évre, az advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal, a Kossuth téren ünnepi játékokkal, adventi vásárral és karácsonyváró gondolatokkal várják a közös ünneplésre vágyókat.
 
Szavai szerint minden évben szeretnék valami újjal is meglepni az ünneplőket. Az idén először a Nagytemplom előtt felállított, kivilágított óriáskerék is része a decemberi kavalkádnak, az adventi vásárban pedig közel 100 pavilonban 120 árus kínálja az ételt, italt és az ajándéktárgyakat a belvárosban.
 
 alt 
 
Papp László utalt arra, hogy jövőre megkezdődik a belvárosi Dósa nádor tér átépítése, és elkészülte után oda kerül át az adventi vásár a Nagytemplom előtti szakrális környezetből.
 
Hozzátette: kétszáz éves idén a debreceni cukrászat, ebből az alkalomból a városháza hétvégén megnyíló udvarában bejglit kínálnak majd. A kóstolók szavazataikkal dönthetik el, melyik a legfinomabb sütemény, és az lesz idén a város bejglije, amelyet díszdobozban árulnak majd a vásárban.
 
 alt 
 
A hagyományoknak megfelelően a történelmi egyházak is bekapcsolódnak a debreceni adventi programokba. A hitéleti események mellett Fekete Károly tiszántúli református püspök a Hereditas nostra - A mi örökségünk című zsoltárkantáta nagytemplomi ősbemutatóját említette, kiemelve, hogy a darab a reformáció 500. évfordulója alkalmából, az egyházkerület felkérésére született.
 
alt
 
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök a hajnali misék mellett a Szent Ignác életét feldolgozó film bemutatóját emelte ki, és elmondta, hogy a három debreceni - református, római, illetve görög katolikus - püspök együtt látogat el decemberben Genfbe, az egyházak világtalálkozójára, és élményeikről beszámolnak az adventi gyülekezetekben.
 
 alt 
 
Kapin István görög katolikus parókus a kulturális programok mellett az ételosztásra hívta fel a figyelmet: karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívnak közös ebédre, amelyet januártól minden hónap első vasárnapján hagyománnyá tesznek.
 
Ruszin Romulusz dandártábornok, az 5. számú Bocskai István lövészdandár parancsnoka a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szeretetet, amelyet a várostól kapnak, a helyőrségi zenekar ünnepi koncertjével köszönik meg a Kölcsey központban.
 
 alt 
 
A sajtótájékoztatót követően a városháza bejárati aulájában felavatták "Debrecen szívét", egy hatalmas szív alakú mézeskalácsot, amelyet további sok-sok mézeskalács szív díszít. A körülötte lévő kis karácsonyfákat a városi és az egyházi vezetők óvodások segítségével díszítették fel kis mézeskalácsokkal.
 
 
btár \ bsa

Fotók: Barcza János
 
Az Európa Rádió összefoglalója a Debreceni Adventről:
 

Letöltés

Letöltés

Letöltés

 
 
 
 
Programajánló:
 
 
 
 
 
 
 

Debreceni Advent 2017

Évről évre az advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal ünnepel Debrecen. Idén az adventi időszakban három vasárnapon és a szentestét megelőző szombaton a Kossuth téren ünnepi térjáték, karácsonyváró gondolatok, gyertyagyújtás és nagytemplomi adventi találkozások várják a közös ünneplésre vágyókat.

 

GYERTYAGYÚJTÁSOK

DECEMBER 3. VASÁRNAP ANGYALI ÜDVÖZLET – CSALÁD

10:00 PÁSZTORADVENT hortobágyi és Hortobágy „mellyéki” pásztorokkal- Kistemplom, Révész tér

16:00 PÁSZTORADVENT - Régi Városháza

Közreműködnek a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthon lakói és a Debrecen Helyőrségi Zenekar

16:45 ÉNEKES VONULÁS - Régi Városháza - Kossuth tér

A pásztortűz lángját a pásztorokkal együtt az énekes hagyományőrzők és a történelmi egyházi felekezetek püspökei viszik a Kossuth térre

 

17:00 I. GYERTYAGYÚJTÁS a történelmi felekezetek püspökeinek gondolataival

ünnepi gólyalábas térjáték az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, az Alföld Színpad, a Debreceni Népi Együttes és az Ady Endre Gimnázium diákjainak közreműködésével,díszkivilágítás

Dr. Papp László polgármesteri köszöntője, az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása a történelmi egyházi felekezetek püspökeinek áldásával; Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita, Dr. Fekete Károly református püspök adventi gondolatai

18:00 NAGYTEMPLOMI ADVENTI TALÁLKOZÁSOK - A Hereditas nostra c. zsoltárkantáta ősbemutatója

 

DECEMBER 10. VASÁRNAP – JÓZSEF

16:45 ÉNEKES VONULÁS Régi Városháza - Kossuth tér

17:00 II. GYERTYAGYÚJTÁS: Barcsa Lajos alpolgármesteri köszöntője, az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása a történelmi egyházi felekezetek lelkészeinek áldásával, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Sipos Barnabás ortodox pap adventi gondolatai, közreműködnek a Debreceni Zenede Pendely családjának tagjaiés a Szent Háromság Magyar Ortodox Templom Kórusa

18:00 NAGYTEMPLOMI ADVENTI TALÁLKOZÁSOK – zenés áhítat fiatalok szolgálatával

 

DECEMBER 17. VASÁRNAP – MÁRIA

16:45 ÉNEKES VONULÁS - Régi Városháza - Kossuth tér

17:00 III. GYERTYAGYÚJTÁS: Széles Diána alpolgármesteri köszöntője, az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása a történelmi egyházi felekezetek lelkészeinek áldásával, Püskiné Szécsi Judit református lelkipásztor és Pető Albert baptista lelkész adventi gondolatai

közreműködnek az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Kuckó Művésztanya, a Debreceni Népi Együttes és az Ady Endre Gimnázium diákjai

18:00 NAGYTEMPLOMI ADVENTI TALÁLKOZÁSOK – zenés áhítat a Nagytemplomi zenekar szolgálatával

DECEMBER 23. SZOMBAT – JÉZUS

16:45 ÉNEKES VONULÁS Régi Városháza - Kossuth tér

16:30 IV. GYERTYAGYÚJTÁS:  ünnepi gólyalábas térjáték, Komolay Szabolcs alpolgármesteri köszöntője, az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása a történelmi egyházi felekezetek lelkészeinek áldásával Krakomperger Zoltán  római katolikus, Zuró József görögkatolikus és Nagy Gábor református lelkipásztor adventi gondolatai, betlehemiláng-osztás, kántálás

ADVENTI VÁSÁR / ADVENTI SZÍNPAD

A Kossuth téren és a Piac utcán egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt borral, valamint rengeteg érdekességgel várjuk a karácsonyra készülődőket. A november 25-i vásárnyitással az adventi színpad koncertjei is elkezdődnek.

DECEMBER 1. PÉNTEK

18:00 TAKÁTS ESZTER AKUSZTIK

 

DECEMBER 2. SZOMBAT

18:00 PETRUSKA

 

DECEMBER 14. CSÜTÖRTÖK

A DEBRECENI SZABADKERESZTÉNY GYÜLEKEZET ZENEKARA

 

DECEMBER 15. PÉNTEK

16.00 ADYSOK KARÁCSONYI ÖSSZEÁLLÍTÁSA

18:00 DEBRECEN DIXIELAND JAZZ BAND

 

DECEMBER 16. SZOMBAT

18:00 DJANGO-KARÁCSONY:PANKASTIC!

 

DECEMBER 18. HÉTFŐ

17.00 A DEBRECENI DEÁK FERENC TEHETSÉGFEJLESZTŐ KÖZÉPISKOLAI SZAKKOLLÉGIUM ADVENTI ÖSSZEÁLLÍTÁSA – a Karitatív Testület ajándéka

 

DECEMBER 19. KEDD

17.00 SUBA ATTILA & THE SOULFOOL BAND

 

DECEMBER 20. SZERDA

17.00 SZÉKELYHÍD KÓRUSAI

 

DECEMBER 21. CSÜTÖRTÖK

17:00 AZ ÚJ REMÉNY BAPTISTA GYÜLEKEZET ZENEKARA – a Karitatív Testület ajándéka

 

DECEMBER 22. PÉNTEK

16.00 DEBRECENI SPORTISKOLA JÉGKARC EGYESÜLET BEMUTATÓJA

JAZZ FIVE – a Karitatív Testület ajándéka

18:00 HANGÁCSI MÁRTON

 

DEBRECEN EYE

A 33 méter magas óriáskerékről lenyűgöző látvány tárul elénk.

 

NYITVATARTÁS:

november 24. - január 7.

H-Cs: 14:00-21:00, P-Szo: 12:00-22:00, V: 12:00-21:00

 

JEGYEK:

Felnőtt: 1500 Ft, Gyerek (12 éves korig) / nyugdíjas: 1200 Ft

Családi (2 felnőtt + 2 gyerek): 4500 Ft

A 2018-as Campus Fesztiválra kedvezményes áron bérletet vásárlók

ingyen kipróbálhatják a Debrecen Eye-t.

 

VILI-VONAT

Az adventi vásárban idén is köröz a kis Vili-vonat.

NYITVATARTÁS:

november 25. - december 23.

H-Cs: 14:00-19:00, P-V: 9:00-20:00, H-Cs: 9:00-14:00: csoportos vonatozás kizárólag előzetes bejelentkezés alapján: vilivonat@fonixinfo.hu

JEGYEK: 250 Ft

 

MIKULÁS

DECEMBER 2-3. SZOMBAT-VASÁRNAP - Debreceni Állatkert

MIKULÁS-KERESŐ KALAND

Ha követjük a lábnyomokat, a Mikulást is megtaláljuk.

 

DECEMBER 5. KEDD - Kossuth tér

16:30 MIKULÁS-VÁRÁS A HOLLÓÉNEKKEL

17:30 MOTOROS MIKULÁSOK ÉRKEZÉSE

Hajdú-Bihari Motorosok Egyesület szervezésében

 

ADD TOVÁBB!

DECEMBER 7-23. - Kossuth tér, Add tovább!-házikó

Debreceni Karitatív Testület harmadik éve szervez összehangolt gyűjtést az adventi vásárban. December 7-től az Add tovább!-házikóban várják az adományokat a tagszervezetek önkéntesei.

H-P: 17:00-19:00; Szo-V: 10:00-20:00 és 17:00-19:00

 

ANGYALLIGET A RÉGI VÁROSHÁZÁN

A Régi Városháza december 2-től december 23-ig nyitja meg kapuit, hétvégén 9-től 21 óráig, hétköznap 16-tól 20 óráig a Kézműves Alapítvány népművész mesterei, népi iparművészei kínálják portékáikat. Az Angyalliget Alapítvány jóvoltából autista fiatalok, megváltozott munkaképességűek keze munkáját dicsérő angyalok költöznek a Városháza belső udvarára.

 

DECEMBER 2. SZOMBAT

15.00-20.00 - Régi Városháza -  …kóstoljuk – építjük – díszítjük…

200 ÉVES A DEBRECENI CUKRÁSZAT. A jeles évforduló alkalmából a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Debreceni Szakképzési Centrum és a debreceni cukrászatok összefogásának köszönhetően ünneplünk.

Debrecen bejglije – keressük és kóstoljuk! (Debreceni míves édes házikó)

A bejgli elmaradhatatlan tartozéka a karácsonynak. A bejgli titok. A kóstolás hétvégéjén, december 2-3-án, szombat 15 órától vasárnap estig az Angyalliget Alapítványt segítő kuponnal lehetőségünk van véleményezni a kóstolásra kínált bejgliket. December 9-ére az is kiderül, melyik „Debrecen bejglije”. Fehér Béla Kossuth-kifli című regénye alapján akár azt is gondolhatjuk, hogy az a láda titokzatos sütemény, amelyet Pozsonyból Debrecenbe csempésznek a szabadságharc kellős közepén, nem más, mint a bejgli. Hogy biztosan mi az, sose derül ki. Hogy mákos és diós, az biztos, hogy rúd alakú, az is.

„DEBRECEN SZÍVE” MÉZESKALÁCSBÓL – ÉPÍTJÜK!

Debreceniek mézeskalácsszíveiből összeáll „Debrecen szíve”

Kis mézeskalácsszívekkel mindannyian csatlakozhatunk.

A GALIBA GYERMEKFESZTIVÁL CSOPORTJAINAK KISKARÁCSONYFÁI – DÍSZÍTJÜK!

A Galiba Gyermekfesztivál szervezői nyáron felvonulásra hívogatják az óvodákat, iskolákat, művészeti csoportokat, télen a galibás kiskarácsonyfák mutatják az összetartozást. Idén Debrecen szívéhez kapcsolódva mézeskalácsdíszeket hoznak a gyerekek a fácskák öltöztetéséhez.

Sipos Utcai Óvoda, Silver Tánc és Mazsorett Egyesület, Szoboszlói Úti Általános Iskola, Csodakutya Alapítvány, Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete, Táncsics Mihály Utcai Óvoda, Református Szeretet Szolgálat, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Kemény Zsigmond Utcai Óvoda, Boldogfalva Utcai Óvoda, Család és Esélyteremtési Önkéntes Ház – Debrecen, Gyermekváros Egyesület – Debrecen,  Benedek Elek Általános Iskola, Százszorszép Óvoda, Közép Utcai Óvoda, Mesekert Óvoda Körtefa utcai telephelye és Jánosi utcai telephelye, Lehel Utcai Óvoda, Petőfi Sándor Általános Iskola, Thaly Kálmán Utcai Óvoda, Áchim András Utcai óvoda, Fantasy Tánc Egyesület, Angyalkert Óvoda gyermekeinek részvételével.

16:30 és 17:30 SÁLI LEVENTE élő homokanimációja a 200 éves debreceni cukrászat előtt tiszteleg

DECEMBER 3-23.

16:00-20:00 / hétvégén 21:00-ig

FÉNYFESTÉS - a Régi Városháza homlokzati árkádjait és belső udvarát fénybe öltöztetjük.

DECEMBER 9. és 16. SZOMBAT

9-én átadjuk 15 órától Debrecen bejglijét, 15.30-tól Jazz Five, 16-án 18.00-tól a Debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet zenekara, mindkét szombaton 16:30 és 17:30-kor SÁLI LEVENTE élő karácsonyi homokanimációja a belső udvarban

XXVII. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ

DECEMBER 8. PÉNTEK - Kossuth tér

17:00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ

18:00 BAKATOR ZENEKAR

 

DECEMBER 9. SZOMBAT

9:00-20:00 XXVII. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ - DMK Belvárosi Közösségi Ház

16:00 BETLEHEMES CSOPORTOK - Kossuth tér, adventi színpad

18:00 BÍRÓ ZENEKAR

 

 

ADVENTI FILMES ALKALMAK AZ APOLLÓ MOZIBAN

Regisztráció: adventifilm@fonixinfo.hu

 

DECEMBER 8. PÉNTEK

18:00 A sziget (Osztrov) – színes, feliratos, orosz filmdráma, 110 perc, 2006 (16)

(evangélikus és ortodox gyülekezet)

 

DECEMBER 9. SZOMBAT

16:00 A vadászat (Jagten) – magyarul beszélő, dán filmdráma, 115 perc, 2012  (16)

(református gyülekezet)

 

DECEMBER 16. SZOMBAT

16:00 Ignác (Ignacio de Loyola) – magyarul beszélő, Fülöp-szigeteki–spanyol akciófilm, 118 perc, 2016 (12)

(római katolikus egyházközség)

 

KÖLCSEY KÖZPONT

 

DECEMBER 10. VASÁRNAP

18:00 ADVENTISSIMO – a Debrecen Helyőrségi Zenekar koncertje

 

DECEMBER 13. SZERDA

17:00 ÚTJAINK – Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita mesél szíriai útjáról

17:00 és 19:00 MESSZE ZSONG A HÁLAÉNEK - a Lautitia Kóruscsalád adventi koncertje

 

DECEMBER 14. CSÜTÖRTÖK

19:00 BUDAPEST BÁR-KONCERT - TELTHÁZ!

 

DECEMBER 16-17. SZOMBAT-VASÁRNAP

„Egy gyékényen árulunk.”

10:00-18:00 GYÉKÉNY–– KÉZMŰVES TALÁLKOZÓ ÉS KARÁCSONYI VÁSÁR ingyenes koncertekkel

december 16.    11:00 NYITÓ KONCERT A SZEREDÁSSAL

14:00 kézműves foglalkozás a DMK szervezésében

december 17.    10.00 kézműves foglalkozás a DMK szervezésében

14:00 MEGJÖVENDÖLVE VOLT RÉGEN – Bárdosi Ildikó és zenésztársai

16.00 MAKÁM-KARÁCSONY

 

DECEMBER 16. SZOMBAT

14:30 és 18:00 KARÁCSONYI VALCEREMÓNIA

 

DECEMBER 17. VASÁRNAP

19:00 ADVENTI DALLAMOK

 

DECEMBER 19. KEDD -

18:00 ÚTJAINK 2. – PÜSPÖKÖK EGY ASZTALNÁL

A sorozat második kerekasztal-beszélgetésének helyszíne a Déri Múzeum Díszterme.

 

TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK ADVENTI PROGRAMJAI

 

Debreceni Advent a Nagytemplomban:

- december 1. (péntek) 16:30 - Virtuózok Kamarazenekar koncertje

- december 3. (vasárnap) 18:00 - Hereditas Nostra zsoltárkantáta ősbemutató

- december 4. (hétfő) 19:00 - Presser Gábor és Rúzsa Magdi duett koncertje

- december 11. (hétfő) 19:00 - Nyári Károly koncertje,

vendégei Nyári Edit, Nyári Aliz és Malek Andrea

- december 16. (szombat) 18:00 - Rotary Klub Jótékonysági Koncertje

- december 18. (hétfő) 19:00 - Charlie jubileumi koncertje, vendége Veres Mónika 'Nika'

- december 22. (péntek) 16:30 - Virtuózok Kamarazenekar koncertje

 

Vasárnaponként, minden héten 8, 10 és 18 órakor adventi istentiszteletek, valamint december 21-től 23-ig bűnbánati alkalmak lesznek 18 órától a Nagytemplomban.

Az év utolsó napján pedig visszaérkezik a Nagytemplomba az a Vándorbiblia, amely ebben az esztendőben bejárta a Tiszántúl 414 gyülekezetét.

***

A római katolikus vallásgyakorlatban adventtől karácsonyig, vasárnap kivételével minden nap, pirkadat előtt, hagyományosan 6 órakor hajnali misét (angyalmise, aranyos mise, roráte) tartanak a templomokban. A roráte misék nagyon népszerűek, a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a kifejezése. Angyali misének is nevezik, mert az angyali üdvözlet nyilvános elmondásával fejeződik be, másrészt mert Mária evangéliumát és Gábriel arkangyal köszöntését foglalja magába. A legtöbb közösségben a hajnali szentmiséken részt vevőket reggelivel kínálják meg a közösségi termekben.

A hajnali elmélkedésekre mindenkit szeretettel várunk.

***

Központi rendezvények:

- december 9-én, szombat, Úton Betlehembe karácsonyi vásár, ahol fellépnek görögkatolikus iskoláink gyermekei, bemutatkoznak az egyházközségek, lesz Lelki sátor és kézműves vásár is. 15.30-tól fellép a Vidám manók csapata, 18.00 órától pedig Janicsák Veca. Kapunyitás: 13.00 óra, a rendezvény ingyenes

- Görög zenei esték címmel rendeznek a Metropólia Székházában hangversenyt. Mindegyik koncerten különleges vendége lesz a Lautitia Kóruscsaládnak.

 

Időpontok, vendégelőadók:

2018. január 14. 19.30 óra, Lovasi András és Heidl György

2018. április 8. 19.30 óra, Karaván Família

2018. május 27. 19.30 óra, Szent Efrém Férfikar

- december 13. Lautitia karácsonyi koncert (Ti rendezvényetek a Kölcseyben)

 

Attila téri görögkatolikusok:

- minden este 18.00 órakor a vecsrenye keretében meggyújtanak plusz egy gyertyát a negyven napos böjt alatt, így karácsonyra már 40 szál gyertya világít a templomban

 

Csapókerti Parókia

- december 17. 10.30 óra, Szivárvány Gyermekkórus koncertje a Csapókerti templomban

- december 24. 17.00 óra, Élő Betlehem és gyermekműsor a Csapókerti templomban

 

Tócóskert:

- november 19:  14.30-tól koszorú készítés, 17.00 vecsernye

- november 26: női kör; 14.00 vecsernye, vendégek a ferences kisnővérek

- december 3 férfi kör ("apák zarándoklata" találkozó, 1); 15.00 vecsernye Fülöp metropolita vezetésével az Érsekségen (Petőfi tér 8.) 16.00 Szent László erényei - Pintér József történelem tanár előadásában

- december 10: házaspárok: 14.00 vecsernye, majd "párkapcsolati műhely" Hortobágyi Tibor és felesége Dr. Nagy Ágnes (helyszín: Debrecen-Tócóskerti Parókia)

- december 17: 15.00 vecsernye, majd mézeskalács díszítés

- december 24: 16.00 vecsernye

 

Debrecen-Józsa görögkatolikus közösség:

- december 26. Jézus anyja, Mária címmel oratórium a Megtestesülés templomban