Virágvasárnap Gégényben és Beszterecen
Az ünnepek megállítják az embert, hogy figyelmünket elvonják a mindennapi élet terheitől, s valami fontosabbra irányítsák. Keresztyén hitünk nagy eseményei előtt mindig van idő a felkészülésre, a testi-lelki megüresítésre és a feltöltekezésre. A húsvétot megelőző nagyböjt épp ezeket a célokat szolgálja. Ám a böjti időszak utolsó hete már sokkal többről szól, hiszen a Biblia szavai által ekkor mi is átélhetjük azokat az eseményeket, melyeket Jézus tett értünk, hogy áldozata által örök életünk legyen.
A nagyheti események virágvasárnap kezdődnek, és gyülekezeteink életében ez a nap különlegesebb, mint a többi vasárnap. Immár második alkalommal fogadtuk a Debreceni Református Hittudományi Egyetem küldöttségét, hogy ünnepi istentisztelettel szolgáljanak körünkben. Baráth Béla Levente az Egyháztörténeti Tanszék docense, a Teológiai Intézet vezetője igehirdetésében Máté evangélista alapján rávilágított arra, hogy Jézus a próféták által megjövendölt béke királya, aki azonban nélkülözi az uralkodóknak járó külsőségeket. Alázatosan, szelíden szamárháton ülve vonult be Jeruzsálembe, hogy így teljesedjék be a zakariási prófécia. Jézus saját személyéről és küldetéséről beszélt, azt helyezve a középpontba: neki nincs szüksége, hogy - a földi királyokhoz hasonlóan - gazdagságát a külső pompával bizonygassa, hiszen minden az Ő tulajdona. Mennyei trónraemelkedését és a nekünk hozott szabadulást ismerteti, azt hogy minden az Úr akarata szerint következik be, s nem csak akkor, hanem ma is akadálytalanul történik minden. Isten elrendelése valósul meg, így sem akkor, sem ma nincs sincs szükség vészforgatókönyvekre. Ezt a napot a mennyben tervezték el, ezért mellékes az értetlenség vagy a rosszindulat hangja, mely együtt hallható a hozsannázó tömeg éljenzésével. Jézus azt az üdvözlést fogadta el, amivel a papok az áldozatot bemutatót fogadták. A hozsánna, hozsánna ma is visszhangzik felénk, mint a virágvasárnapi vágyak kifejeződése, de mi úgy fogadjuk be az életünkbe Jézust a béke királyként, amint azt Ő hirdette: szelíden és alázatosan.
A teológus-lelkész és vallástanár szakos hallgatók egyszerű és tiszta hangon szólaltak meg közöttünk, hogy bizonyságtételük erősítsen bennünket. Személyes hangvételű verses és énekes szolgálatuk bizonyította, hogy méltó utódai azoknak a régi kollégiumi diákoknak, akik évszázadokon át hasonló látogatásokat tettek a Tiszántúl református gyülekezeteiben. Hálás szívvel köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, és együtt indulhattunk el azon az úton, mely virágvasárnaptól húsvétig vezet:
„Uram, taníts hinni benned,
Várni új csodára;
Tedd életem hűségessé,
S legyen szavam hála:
Halálodnak harmadnapján
Zendülnek a fények,
Halálodnak harmadnapján
Én is áldlak téged!”
Koncz-Vágási Katalin