Rendszerüzenet
2017. november 06.

Az erőtlenség győzelme

Szegedre érkezett a Vándorbiblia. A Szeged-Honvéd téri gyülekezet tagjai, valamint a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet a Hódmezővásárhely-Újvárosi közösség lelkészétől vehették át a Bibliát október 27-én. 

Az átadáskor Kocsis Tamás hódmezővásárhelyi lelkipásztor azt mondta: nem csak a gyülekezet tagjaira kér áldást Istentől, hanem az egyének bibliolvasására is. Kereskényi Sándor, a Honvéd téri gyülekezet egyik lelkésze vette át a Vándorbibliát. Ő arról beszélt, hogy egyháztörténeti emlékkönyv lesz az év végére az a füzet, amelybe minden gyülekezet írhat a jubileumi év során. Hangsúlyozta, a vándorút végére az egész Bibliát együtt olvassa el a tiszántúli közösség.

alt

Az istentiszteleten Cserháti Sándor evangélikus lelkész hirdetett igét - mivel az alkalom a Szegedi Protestáns Napok része volt. Ebben a néhány napban a különböző protestáns közösségek egymás templomaiban hallgatják Isten igéjét. Cserháti Sándor Pál apostol tüskéje (2Kor12:7) nyomán az erőtlensége erejéről szólt. "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." 2 Kor 12:9

alt

A lelkész azt hangsúlyozta, hogy bár mi ahhoz vagyunk szokva, hogy győzelemről, harcról, az ellensége legyűréséről hallunk, de Isten az erőtlenségben győz, "így jut az akarata célhoz, ma is. Isten rajtunk keresztül dolgozik, mi vagyunk ezek az erőtlenek" - mondta a lelkész.

 alt 

Az alkalmon szolgált a Szegedi Kis István kórus, a Honvéd téri gyülekezet kórusa. A vándorbiblia a Honvéd téri közösségtől egy másik szegedi gyülekezetbe, a Petőfitelepi gyülekezetbe ment tovább.

 alt 

További képek itt érhetőek el. 

HM

Fotók: Kapás Csilla