Rendszerüzenet
2017. november 03.

A reformáció örökségéről – őszintén (egy napos tudományos szimpózium)

2017. október 19-én a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében került sor a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett tudományos tanácskozásra. A szimpózium célja az volt, hogy a különböző felekezetekből érkező előadók a lehető legtöbb szempontból megvilágítsák a reformáció örökségének jelenlegi helyzetét. 500 év múltán az egyes egyházakban másként csapódik le ez az örökség, következésképp mások azok a pozíciók, ahonnan az egység helyreállítására szolgáló párbeszéd elindulhat.

A konferenciát dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora köszöntötte, sorra véve azokat az ökumenikus kezdeményezéseket, amelyeknek a Főiskola adott helyet, és amelyek segítették a felekezetek együttműködését. A megnyitó dr. Kiss-Rigó László római katolikus püspök részéről hangzott el, kiemelve és személyes hangú példákkal illusztrálva az együttműködés fontosságát. Püspök úr kihangsúlyozta, hogy katolikus részről nem ünnepelnek, de emlékeznek, hiszen egy közösen megtett 500 év van a hátunk mögött.

alt

A tudományos előadások sorát dr. Fekete Károly református püspök nyitotta meg, aki gyakorlati teológus lévén a felekezeteket összekötő és elválasztó liturgiai örökségről beszélt, szisztematikusan elemezve azt, hogy milyen helyzetben áll a kortárs református istentisztelet. Őt követően dr. Benyik György katolikus teológus a biblikus tudomány oldaláról vizsgálta a felekezetek közötti különbségeket, megvilágítva mind a bibliafordítás, mind pedig a bibliamagyarázat közötti mély szakadékot. A délelőtti blokkot dr. Kránitz Mihály professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának dékánja zárta, aki ökumenikus kérdésekkel foglalkozó katolikus teológusként az intézményi rendszerben fennálló differenciákat tekintette át.

 alt 

Délután még három előadás egészítette ki a konferenciát. Sorrendben dr. Gonda László, a Debreceni Hittudományi Egyetem docense, Cserháti Sándor evangélikus teológus és dr. Czagány Gábor református teológus beszéltek a misszió, a valláselmélet és a szentségtan oldaláról. Ezek az előadások kiteljesítették a képet, amely már a délelőtti szekcióban is kibontakozott.

A szimpózium közel száz részvevője számára egy teljes és objektív körkép bontakozhatott ki az ökumenikus párbeszéd jelenlegi helyzetéről. Olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel gyarapodhattak a részvevők, amelyek segíthetnek abban, hogy a hétköznapok során bátrabban és őszintébben folytatódhasson a kommunikáció.

A Gál Ferenc Főiskola a későbbiekben is helyszínül szolgálhat az ökumenikus párbeszédnek. A konferencia utáni érdeklődés megerősítette azt a szándékot, hogy a Főiskola negyedéves rendszerességgel nyitott előadásokat hirdessen meg a felekezetközi párbeszédet érintő más témákról is.

Dr. Czagány Gábor
református lelkész, főiskolai docens