Rendszerüzenet
2017. október 26.

Győri L. János – Győri Katalin: Menekülők - Díszbemutató

1660-ban, Várad eleste után a váradi deákok Martonfalvi György professzor vezetésével Debrecenbe menekülnek – ezzel válik a Debreceni Kollégium az „ország iskolájává”, s Debrecen „egész Magyarország és Erdélységnek világosító lámpásává”. 

A darab a váradiak befogadásának dilemmájáról, illetve a közvélemény által korábban súlyosan félreismert Lippai professzor és Lippainé tragikus sorsáról szól. A török által megsarcolt, kizsigerelt város számára még a megélhetés és saját kollégiumának fenntartása is nagy nehézség, s egy ilyen helyzetben kell a város vezetőinek és a közösség egészének helytállnia, amikor a menekültek befogadásáról van szó.

alt

A reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett „Akikre nem volt méltó e világ” című pályázat győztes pályaműve sikerrel jeleníti meg Debrecen történetének egy korszakos epizódját, a hitélet és az életforma eme próbatételét, s mindezt azáltal, hogy a makrotörténeti események hátterében bemutatja a közélet és a magánélet feszültségét.

Visky Andrej rendező a darabról:

„Egy lecsupaszított teret hoztunk létre, mely kizárólag a benne lévő színészi testek és a fény által tud életre kelni, csupán rajtuk keresztül talál jelentést. Akár egy templom: ha üres, akkor szinte csak mértani formák halmaza, melyek bár az ég felé mutatnak, de a benne megtörténő szertartás, az ember jelenléte nélkül pusztán egy elfelejtett vagy hiányzó Istennek állított emlékműnek hat. Ebben a térben minden hangnak, képnek, tárgynak felfokozott jelentősége van: hangjegyek egy kiismerhetetlen zenemű bonyolult kottáján, amely kísérletet tesz arra, hogy a befogadás és a megbocsátás szükségességét vesse fel.

 alt 

Árnyak, jelenések, álomképek, érzetek keltik életre a történelmet. Párhuzamos síkokban, de egymástól elválaszthatatlanul zajlik a közösség küzdelme a saját életéért, és a személyes hitelesség drámája. A személyes és a közösségi élet metszéspontjain jön létre az előadás, egymás tükrébe tekint a kettő. A Menekülők története számomra egy szabadon értelmezhető példázat, az előadás pedig egy rituálé, mely a nézőt bevonva találja meg számunkra is érvényes megfejtését."  

alt

„Szándékunk szerint az előadás egy példázatot állít elénk: nem időutazásra hívjuk tehát a nézőt, hanem egy példabeszéd közös megfejtésére. Meggyőződésünk, hogy a színház a közös gondolkodás kitüntetett tere: az előadás nem a színpadon, hanem mindannyiunk lelkében fejeződik be" – ajánlja az előadást a nézőknek Visky András dramaturg.

alt

A Menekülőket Győri L. János irodalomtörténész, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára, a kollégium művelődéstörténetének kutatója és unokahúga, Győri Katalin közösen írta. Győri Katalin – aki jelenleg a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium tanára – a debreceni Kollégiumban nőtt fel, hisz édesapja jelenleg is az ott működő gimnázium igazgatója.

 alt 

Szereposztás

Lippai Sámuel, a Debreceni Kollégium professzora
Kiss Gergely Máté

Lippainé, Somogyi Anna
Bacsa Ildikó m. v.

Szilágyi Tönkő Márton, a debreceni diákok széniora
Papp István

Miska deák, a debreceni diákok szkríbája
Kránicz Richárd

Komáromi Csipkés György, első prédikátor Debrecenben
Bakota Árpád

Komárominé Balogh Kata
Újhelyi Kinga Jászai-díjas

Terka, szolgáló Komáromiék házában
Majzik Edit Jászai-díjas

Dobozy István, Debrecen város főbírája
Garay Nagy Tamás

Vígkedvű Mihály, városi tanácsos
Dánielfy Zsolt

Laskai Lőrinc, városi jegyző
Pál Hunor

Martonfalvi György, a Váradi Kollégium professzora
Vranyecz Artúr

Körösi György, a váradi diákság széniora
Tisza Lajos

János hajdú
Steuer Tibor

Harmónium
Sárosi Dániel / Bánszky János

További szereplők
az Ady Endre Gimnázium diákjai és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosai

 

Díszlettervező
Helmut Stürmer

Jelmeztervező
Varga-Járó Ilona

Dramaturg
Visky András

Zeneszerző
Török-Gyurkó Áron

A zenei felvételen orgonán közreműködik
Sárosi Dániel

Ügyelő
Kató Anikó

Súgó
Menich Éva

Rendezőasszisztens
Homonna Nóra

 

Rendező
Visky Andrej

Bemutató időpontja:2017. október 27.

Díszelőadás időpontja: 2017. október 30.