Rendszerüzenet
2017. október 26.

Zsindelyné Tüdős Klára–díjat kapott Dr. Szalkay Kázmérné Tóth Györgyi

A Református Nőszövetség újraalakulása óta végzett hűséges, áldozatos, példamutató nőszövetségi szolgálata elismeréseként a Tiszántúli Egyházkerületi Nőszövetség vezetősége terjesztette fel Dr. Szalkay Kázmérné Tóth Györgyit a díjra. A laudáció alább olvasható.

Dr. Szalkay Kázmérné Tóth Györgyi 1940-ben, Debrecenben született.  Édesapja dr. Tóth Kálmán lelkész-tanár, aki előbb a karcagi Nagykunsági Református Gimnáziumban, majd Debrecenben a Dóczy Gimnáziumban, annak államosítása után a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanított. Édesanyja Kádár Erzsébet tanítónő, a nagykanizsai templomépítő Kádár Lajos lelkipásztor leánya volt.

Iskoláit Karcagon és Debrecenben végezte. 1963-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen okleveles vegyész diplomát szerzett. Közel két évtizedet dolgozott a Biogal Gyógyszergyárban. 1982-től nyugdíjazásáig az egyházi adminisztrációban, a Református Kollégium Főigazgatói Irodájában, hivatalvezetőként dolgozott. 1994-ben - még munka mellett-hittanoktatói oklevelet szerzett a Károli Gáspár Református Egyetem Főiskolai Karán, Nagykőrösön.   

alt

1964-ben kötött házasságot Szalkay Kázmér református lelkésszel. Három fiúgyermekük született: László, Róbert, Attila. Férje 17 évig szolgált önálló lelkészként a debreceni tanyavilágban,1964-1981-ig pedig hivatalvezető volt a Debreceni Egyházmegye Esperesi Hivatalában. 1970-ben jogi diplomát szerzett az ELTE-n. Györgyi mindenben férje mellett állt, akit 1981-ben megválasztottak a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség lelkipásztorának, ahol 29 évet szolgált. Két fiúk édesapjuk hivatását választva gyülekezeti lelkipásztor lett, a legfiatalabb bölcsész. Kilenc unokájuk van.

1993-ban Debrecenben elsőként alakult meg az Árpád téri Egyházközség Nőszövetsége azokból a mély hitű, imádkozó, korábban a népegyházi keretek közt élő asszonyokból, akik a megalakulásig is végeztek diakóniai munkát. Család- és beteglátogatásaik éves szinten a száz alkalmat is elérték, ezt írásban is rögzítették a diakóniai naplók öt kötetében. Másik fontos dokumentumuk a nőszövetségi naplók két kötete. Elnöknek Györgyikét választották. Aktivan részt vettek minden egyházkerületi nőszövetségi rendezvényen. Debrecenben a márciusi ökumenikus Világimanapot kétszer is megrendezték az Árpád téri templomban, egyszer pedig a decemberi Kárpátmedencei Imanapot a debreceni gyülekezeteknek. Az egyházmegye asszonyainak Györgyike többször szervezett területi találkozót egyházmegyei összekötőként. Kapcsolódtak a novemberi Gyermek Világimanaphoz. Örömmel vett részt a debreceni nyári, a berekfürdői tavaszi, őszi konferenciákon, bibliaiskolákon. Ápolta a kapcsolattartást a Kárpát - medencében élő református magyarokkal. Fontosnak tartotta férjével együtt a misszió ügyét. Már 1981-ben megszervezte a szentestei karácsonyi ünnepséget. A kezdeti 8 fős gyermeklétszám később 40 főre emelkedett. A férje által beindított Ifjúsági Bibliakör munkájában ő is részt vett. Okleveles hitoktatóként 1995-től nyugdíjasként a gyülekezet területén lévő óvodákban és iskolában hittant tanított 13 éven át. 2000-től évente nyári gyermek- és ifjúsági bibliatábort szervezett, melynek levezetésében sok segítséget kapott a gyülekezeti nőszövetség tagjaitól.

2012. januárban átadta az elnöki tisztséget a fiatal, új lelkésznének.

2013-ban ünnepelhették meg  nőszövetségük  20 éves fennállását .

2016-tól a Debrecen-Kistemplom-Ispotályi Egyházközség Nőszövetségének tagja.     

Ma is nagyon tevékeny: betegeket és lelkészözvegyeket látogat, szaval, cikkeket ír /Református Tiszántúl, Nőszövetségi Hírlevél, Magyar Kőszál/, és sokat segíti a kerületi nőszövetség munkáját,mindig számíthatunk Rá. Kedves igéje vezeti életében és szolgálatában:

„Elég néked az én kegyelmem: mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.”  /2 Kor 12,9/

alt

A Református Nőszövetség újraalakulása óta végzett hűséges, áldozatos, példamutató nőszövetségi szolgálata elismeréseként a Tiszántúli Egyházkerületi Nőszövetség vezetősége szeretettel terjeszti fel Györgyikét a Zsindelyné Tüdős Klára–díjra.

Debrecen, 2017. augusztus 05.

                                                                          Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária
                                                                       elnök
Tiszántúli Egyházkerületi Nőszövetség

 

Fotók: Máté Gyuláné Judit