Rendszerüzenet
2017. október 20.

Újszövetség magyar és ukrán nyelven – Kárpátalján

2015 végén hirdette meg a Magyar Bibliatársulat azt az adománygyűjtést, amelynek célja egy kétnyelvű, magyar-ukrán Újszövetség kiadása volt. 

Ez a mintegy két éves folyamat mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy 2017. október 16-án Beregszászon a Bibliatársulat elnöke, D. Szebik Imre és Pecsuk Ottó főtitkár ünnepélyesen is átadta a bilingvis kiadás 1300 példányát Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökének. Az átadáson jelen volt Fekete Károly, a Tiszántúli testvér-egyházkerület püspöke is, aki köszöntésében azt a történetet elevenítette fel János evangéliumából, amikor Mária megkeni Jézus lábát az illatos, drága olajjal.

alt

A jelenetben mindenki szolgál azzal, amije van – emelte ki a püspök, utalva arra, milyen sokaknak kellett együttműködniük és szolgálniuk egymás felé ahhoz, hogy ez a kiadvány megszülethessen és eljuthasson a kárpátaljai magyarokhoz: az Ukrán és a Magyar Bibliatársulat a bibliai szövegekkel, a Koreai Bibliatársulat a tördeléssel és a nyomdai munkával, a Bibliatársulat magyarországi támogatói adományaikkal, a Református Szeretetszolgálat pedig (amelyet az eseményen Juhász Márton ügyvezető igazgató képviselt) a könyvek eljuttatásával járult hozzá ehhez a nagy közös szolgálathoz, Isten országa építéséhez.

alt

alt

alt

Az ünnepségen jelen voltak az Ukrán Bibliatársulat képviselői is. Anatoliy Raychynets, kommunikációs igazgató köszöntésében hangsúlyozta, milyen nagy adósságot kezdett el törleszteni a két bibliatársulat akkor, amikor a minden szempontból nehéz és hátrányos helyzetben élő magyar kisebbség számára adott ki egy olyan Újszövetséget, amely az iskolákban, a családokban és a templomokban egyaránt azt a tanúságtételt testesíti meg, hogy Krisztusban közel kerülhet egymáshoz az ukrán és a magyar ember, függetlenül minden olyan aktuális és valós feszültségtől, amelyet politikai vagy gazdasági érdekek szítanak. A bibliatársulatok mindenkori feladata az egyház missziójának segítése, és ha ezen a területen további együttműködésre lesz lehetőség, azt meg kell ragadniuk.

 alt 

A beregszászi püspöki hivatal zsúfolásig megtelt dísztermében ott voltak a kárpátaljai egyházmegyék és iskolák képviselői is. Utóbbiak elmondták, milyen nagy örömmel veszik majd kézbe diákjaik ezt az Újszövetséget, amely egyike a nagyon kevés rendelkezésre álló, a nyelvtanulásban is felhasználható kétnyelvű irodalomnak.

alt

A református egyházmegyék képviselői elsősorban azt a 108 hangzó Bibliát köszönték meg, amelyeket a Bibliatársulat az Újszövetség mellett, a Református Szeretetszolgálat kérésére és kezdeményezésére szintén elhozott és átadott ezen a napon. A Megavoice lejátszóra rögzített hangzó Biblia, amelyből Magyarországon a reformációs emlékévben már mintegy hatszáz darab talált gazdára, a kárpátaljai gyülekezetekben és a szeretetintézményekben élő vakok és gyengénlátók számára közvetíti majd Isten igéjét.    

A teljes galéria itt érhető el.

Fotók: Barcza János