2017. szeptember 12.
Székelykapu-állítás és testvérvárosi együttműködés Hajdúnánás és Csíkszereda között
Az 1916-os román támadás után a csíkiek Hajdú vármegyében, Hajdúnánáson találtak menedéket. Több mint negyven csíki településről érkeztek a menekültek az akkor 17 ezer főt számláló Hajdúnánásra.
A menekültek között olyan személyiségeket is találunk, mint a későbbi püspök, Jakab Antal, a csángók apostolának is nevezett Domokos Pál Péter vagy a néprajztudós dr. Berze Nagy János. A helyi hatóságoknak több mint 3 ezer menekült befogadásáról és elhelyezéséről kellett gondoskodniuk.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(10).jpg)
A székelyek befogadására emlékeztek szeptember 10-e vasárnap délelőttjén. Az emléknap a hajdúnánási református és római katolikus templomban vette kezdetét istentisztelettel és szentmisével. Ezt követően a trianoni emlékmű előtt folytatódott az esemény.
Szükségünk van egymásra
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(34).jpg)
Köszöntőt mondott dr. Tiba István, országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte, hogy Hajdúnánás közössége példát mutatott emberségből, összetartásból, s megmutatták, hogyan kell testvéri szeretettel fogadni a székely magyarokat.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(38).jpg)
Pajna Zoltán a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy megemlékezzünk e nemes cselekedetről évről évre, ami az összetartozást, az otthont, a testvériséget jelképezi, hiszen így adhatjuk tovább ezt a sokszor elfeledett történelmi eseményt.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(40).jpg)
„A felállított székelykapu sokat ígérő kapu: közös múltunkra irányítja figyelmünket, összetartozásunkra emlékeztet, s ezzel kijelöli a jövő útját” – mondta az ausztriai idegen nyelvű katolikus pasztoráció igazgatója, dr. Vencser László, aki így folytatta: „Ma is szükségünk van és a jövőben is szükségünk lesz egymásra és ezt jó időnként szavakkal, tettekkel érzékelhető módon kifejezésre juttatni. Szükségünk van a közös gondolkodásban felmerülő problémáink megoldásának keresésében”.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(42).jpg)
Dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész, esperes úgy fogalmazott: „Hálát mondunk Istennek, azért, hogy emlékezhetünk, de azért is, hogy tervezhetünk. Tervezhetünk egy olyan magyar jövőt, amelyet időnként a napi terhek, a hétköznapi élet nehézségei bonyolítanak, de mindezek mellett élni szeretnénk. Ehhez az élethez hozzájárult Hajdúnánás is, azzal, hogy nehéz időkben menedéket és kenyeret adott a székelyeknek” – emelte ki a lelkész.
A köszönet hangja
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(44).jpg)
– Isten fizesse meg önöknek, kedves hajdúk, hajdúságiak, nánásiak mindazt, amit száz évvel ezelőtt, mai napig, s ezután tettek, tesznek és tenni fognak értünk – fogalmazott Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, aki kiemelte, hogy eleink olyan üzeneteket, olyan „pontokat” hagytak ránk száz esztendő tekintetében, mint a különbözőségeink megélése, összpontosítva arra, ami összetart bennünket, a szülőföld mindenek előtti szeretete és a család, mely nélkül nem létezhet semmi. Az elkövetkező száz év időszakának feladata – mint fogalmazott – legyen a hazánk, a „kapunk” megvédése, védelmezése. Ha ez sikerül, meglesz a győzelem – mondta Ráduly Róbert.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(45).jpg)
A köszönet hangján kezdte beszédét Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere: – Köszönöm az előttünk járó őseinknek a példamutatást a befogadásról, az együvé tartozásról. Köszönet a csíkszeredai embereknek, hogy elkészülhetett ez a kapu.
A polgármester elmondta: az 1916-os eseményeknek előttünk példaként kell szolgálni, össze kell kapaszkodnunk és félre kell tennünk minden vélt vagy valós sérelmet, ha ezt megtudjuk tenni, akkor van magyar újjászületés.
Megáldotta, megszentelte
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(13).jpg)
Az emléknapon Csíkszereda és Hajdúnánás ünnepélyesen is megpecsételte a több mint 100 éves történelmi kapcsolatát és egymást testvérvárossá fogadta.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(50).jpg)
A testvérvárosi szerződést Ráduly Róbert, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere, Füleki Zoltán, Csíkszereda Megyei Jogú Város alpolgármestere és Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor kézjegyükkel látták el. A szerződés aláírását követően az ünnepélyes szalagátvágásra került sor.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(75).jpg)
A Csíkszereda által adományozott székely kaput dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi alelnöke áldotta meg, majd dr. Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű katolikus pasztoráció igazgatója szentelte meg.
![alt](https://mediatar.ttre.hu/egyeb/0912_hnanas_szekelykapu/(79).jpg)
Az emléknap a római katolikus templom kertjében ért véget az emlékezés koszorúinak elhelyezésével.
HBN–Harsányi Zsolt
Forrás: naplo.hu
További fotók az ünnepi alkalomról itt tekinthetők meg.
![](/_projects/ttre/templates/default/img/logo_full_black.png)
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Barcza János