Rendszerüzenet
2017. szeptember 06.

Örökségtúra a középkori templomok útján szeptember 16-án

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség örökségtúrát szervez a reformáció 500 éves emlékévében a Nyírségtől a Hajdúságig 2017. szeptember 16-án szombaton. A túra során ingyenes túravezetést, idegenvezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítanak a szervezők. A program a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozat keretében valósul meg.

Ahhoz a nagyszabású örökségvédelmi kezdeményezéshez csatlakozik az idei utolsó örökségtúra, amelyet a világ majdnem 50 országában ugyanabban az időpontban rendeznek meg. A Kulturális Örökség Napjai rendezvénynek alapvető célja, hogy megismertesse és közelebb vigye az európai polgárokat kulturális örökségükhöz, mindeközben pedig felhívja a figyelmet az örökség folyamatos megőrzésére, védelmére, más közösségek kulturális értékeinek, műemlékeinek megismertetésére, felfedezésére.

alt

Az évente változó tematikának idén a reformáció 500 éves évfordulója adja az alapját, amelyhez a Középkori templomok útja program is csatlakozik, hiszen az örökségtúra útvonalának nagy részét középkori eredetű református templomok alkotják. Ezúttal is jelentős örökséghelyszíneket keresnek fel a résztvevők, a Nyírség és a Hajdúvidék útjain haladva. A kerékpáros örökségtúra Nyírbátorból indul, ahol Magyarország legszebb késő gótikus, reneszánsz és barokk stílusjegyeket őrző emlékeit, a nyírbátori református és minorita templomot tekinthetik meg a túrázók. Ezt követően – az örökségtúrák történetében az első alkalommal – a Nyírmihálydi református templomát keresik fel a résztvevők, melynek igazi kuriózumát az adja, hogy ördögöt festettek a falára. Ezt követően Nyíradony határában a gúti erdő közepén fekvő román kori gúti templomromot és a nyíracsádi református templom káprázatos falképeit fogják megcsodálni a jelenlévők. Az örökségtúra utolsó állomása a Kálvinista Róma, azaz Debrecen lesz, ahol a reformáció legszebb magyar emlékeivel és történéseivel ismerkedhetnek meg a Református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium Múzeumának falai között. A túra során ingyenes túravezetést, idegenvezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítanak a szervezők.

 alt 

INDULÁS:A 8.37-es vonattal Nyíregyházáról Nyírbátorba (gyülekező 8 órakor a vasútállomáson).

Csatlakozni a vonat állomáshelyeinek bármelyikénél lehet (Nagykállóban, Kállósemjénben, Máriapócson vagy Nyírbátorban, ahová 9.45-kor érkezik be a vonat.) 

HAZAINDULÁS:17.38-kor vonattal Debrecenből Nyíregyházára.

ÚTVONAL: Nyíregyháza-Nyírbátor (vonat) - Nyírbátor-Nyírmihálydi (19 km) - Nyíradony (7,8 km) – Nyíracsád (11,2 km) – Nyíradony (11,2 km) - Debrecen (29,3 km) 78,5 km

Debrecen – Nyíregyháza (vonat)                  

A túra teljes (kerékpáros) hossza: 78,5 km

LÁTNIVALÓK:

1.      Nyírbátori református templom, Várostörténeti sétány, minorita templom

2.      Nyírmihálydi református templom

3.      Nyíradony, gúti templomrom

4.      Nyíracsád, református templom

5.      Debreceni Református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium Múzeuma

 alt 

Felszerelés:

A KRESZ előírásnak megfelelő kerékpár!

Esővédő ruházat, kerékpárjavító szerszám, elsősegélycsomag, láthatósági mellény, kesztyű, fejvédő, tartalék tömlő, hátizsák/kerékpáros táska és elemlámpa is szükséges.

Jelentkezés: 2017. szeptember 15. a dzs@szszbmfu.hue-mail címen, vagy a 30/466-5274-es telefonszámon vagy személyesen. Cím: Nyíregyháza, Benczúr tér 7. 

Szervező: Demeter Zsuzsa (+36 30 466 5274; dzs@szszbmfu.hu)

Túra- és idegenvezető: Deák Attila (+36 30/446-8383; deak.attila@ttre.hu)

Túravezető és szerviz: Dobos Péter (+36 20/506-0127)

A túrát rossz idő esetén is megtartják.

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!          

A nyílt kerékpártúrát az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ támogatásával szervezik a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva, együttműködve a Középkori Templomok Útja Egyesülettel.

További információ: www.templomut.hu; www.szszbmfu.hu

Fotók: 500 év - 500 km