Rendszerüzenet
2017. augusztus 06.

Szólj be a papnak a Campuson! - hanganyaggal

Idén a Campus Fesztiválon is megjelent a Szólj be a papnak! kezdeményezés, egész napos programokkal és pódiumbeszélgetésekkel várták az érdeklődőket.

2017 elején egy református lelkipásztor, egy evangélikus lelkész és egy domonkos szerzetes összefogott, és elindították a Szólj be a papnak! kezdeményezést, amely ma már igen nagy népszerűségnek örvend. A cél az volt, hogy a megszokottól eltérően és újfajta módokon szólítsák meg az embereket, lehetőséget adva a nyílt eszmecserére, és az olyan egyházat érintő kérdések feltevésére, amelyre – ilyen keretek között - eddig nem volt lehetőség. Idén a Campus Fesztiválon is megjelentek, egész napos programokkal és pódiumbeszélgetésekkel várták az érdeklődőket.

A Campus Fesztivál térképét bogarászva aggódtam, hogy vajon megtalálom-e a civil sátrakat, de félelmem alaptalannak bizonyult. A fesztivál fákkal védett, hűs területén idén is sok szervezet várta a lelkileg feltöltődni vágyó fesztiválozókat július 19-22. között, a legnagyobb érdeklődés pedig a Szólj be a papnak! sátrat övezte. Fiatalabbak és idősebbek ültek a padokon, érdeklődő, feszült figyelem tükröződött az arcukon, és körülvették Veres János református lelkipásztort, Asztalos Richárd evangélikus lelkészt és Tokodi László domonkos szerzetest. Mindenütt hallatszódott az élénk beszélgetés moraja: a kérdések és válaszok harmóniája.

 

A kezdeményezésről Berecz Pétert, az Árpád téri Református Egyházközség gyülekezetének tagját, a program egyik főszervezőjét kérdeztem.

„2017 februárjában indultunk, és a célunk az, hogy főleg a fiatalokhoz hozzuk közelebb az egyházat. Kocsmai környezetben találkozhatnak papokkal, lelkészekkel, és az adott témában bármilyen kérdést feltehetnek közvetlenül, őszintén, tabuk nélkül” – mesélte Berecz Péter. „Gyakran a hivatalos, egyházi rendezvények és események inkább elijesztik azokat, akik még keresők. Az összes formabontó megjelenésünkkel és plakátunkkal azoknak a figyelmét szeretnénk felkelteni, akik még nem tartoznak egy gyülekezetbe sem, és azonnal ráirányítjuk a figyelmüket arra is, hogy itt valós válaszokkal találkozhatnak.”

Asztalos Richárd, evangélikus lelkipásztor az eseménysorozat szerveződéséről beszélt. „Lelkes civilek, lelkes önkéntesek szervezik a programokat, így mindenképpen van jövője. Az első alkalmon száztizenketten voltak jelen a Bakelitben (ez a kocsma ad otthont a beszélgetéseknek). A fiatalokat érdekli az, hogy a mai egyház mit tud nekik nyújtani, mondani, és megannyi kérdésük van, amelyekre nem tudnak választ kapnak az intézményes keretek között, ezért erre nagyon jó a Szólj be a papnak!” – mondta Asztalos Richárd.

 

A teljes interjú itt hallgatható meg:

Letöltés

 

Forrás: Európa Rádió
Fotók forrása: Szólj be a papnak!

A következő alkalom szeptember elsején lesz. A beszélgetés témája: kereszténység és más vallások, világnézetek. Bővebben itt informálódhatnak.

Szirák Sára