Száztíz rendhagyó óra ötezer gyermeknek
Örömet tudtunk okozni az embereknek azzal, hogy nyitottunk feléjük, olyan vendégeket sikerült meghívni, akik tömegeket vonzottak – mondta a programokról G. Szabó Botond. A gyűjteményi igazgató szerint a múzeumot a látogatók éltetik, ezért fontos, hogy népszerű rendezvényeket tartsanak.
A programsorozattal az volt a cél, hogy az „ide látogató közönségből könyvtárba járó emberek legyenek” – hangsúlyozta Szegedi Kálmánné szakmai vezető.
A foglakozások növelték a gyermekek és a diákok kulturális érzékenységét valamint a tanórán kívüli szakkörök és vetélkedők, témanapok keretében ízelítőt adtak a gyűjteményekben felhalmozott tudásanyagból, hozzájárultak a gyerekek személyiségének fejlődéséhez, művészeti és kreatív képességeinek kibontakozásához.
A másfél év alatt száztíz rendhagyó történelem órát tartottak csaknem ötezer diáknak. A 17 millió forintos pályázati pénzből új könyvtári honlap készült, melyen az olvasószolgálati tudnivalókon kívül helytörténeti és napi kulturális hírek is megtalálhatók. Bővült az elektronikus adatbázis, a könyvtárosok szakmai tanfolyamokon fejlesztették hozzáértésüket, rendhagyó órákat és könyvtárismereti órákat, valamint olvasásnépszerűsítő családi rendezvényeket, vetélkedőket szerveztek. Vendég volt a Nagykönyvtárban többek között Böjte Csaba szerzetes, a Kaláka együttes, Szilágyi István, Kubassek János és Kobzos Kiss Tamás.
A programsorozatban együttműködő intézményként részt vett a Református Kollégium Gimnáziuma, a Dóczy Gedeon Református Gimnázium, a Református Kollégium Általános Iskolája és a DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskola.
Fotó: Barcza János