Európa egyetemi lelkészei találkoznak Debrecenben
Ez az első alkalom, hogy Közép-Európai városban rendezik meg az egyhetes konferenciát. Idén a cívisvárosba tizenkét országból érkeznek lelkipásztorok. Az ökumenikus konferencia témája Connections, azaz Kapcsolatok. A találkozó hétfőn a debreceni egyetemi templomban kezdődik.
2011. június 13-18 között rendezik meg Debrecenben, az Egyetemi Templomban a CEUC, azaz Európai Egyetemi Lelkészek Konferenciája. Az angol nyelvű konferenciára 60 lelkészt várnak, Európa 12 országából, (Ausztria, Belgium Dánia, Hollandia Finnország, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Svájc, Svédország, több magyar anyanyelvű területről, 1), illetve ausztrál, amerikai és dél-koreai résztvevők is lesznek.
Történelmi jelentőségűnek is mondható az esemény, hiszen első alkalommal ad helyszínt a konferenciának Közép-Európa. A hétfőtől szombatig tartó konferencia témája Connections, azaz Kapcsolatok. Az első nap az önismeretet, illetve az Istennel való kapcsolatot veszi górcső alá, a második a közösségen belüli kapcsolatokat boncolgatja, míg a harmadik napon a külvilággal való kapcsolattartást vizsgálják. A konferencia résztvevői a délelőtti előadások után kiscsoportokban beszélhetik meg a hallottakat, illetve délutánonként a műhelymunka során a gyakorlati kérdéseket is körüljárhatják. Természetesen ez a hét a tapasztalatcserére, és a vendéglátó ország megismerésére is kiváló alkalmat nyújt. A helyi szervezők is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ideérkezők a Debreceni Egyetemmel, a várossal és a környék nevezetességeivel is megismerkedhessenek.
A konferencia honlapján megtalálhatóak a további, részletes információk.
http://www.ceuc2011.org/
A konferenciának a Debreceni Egyetemi Templom ad helyszínt.
A konferencia fő szervezői Püski Dániel, debreceni református és Körmendy Petra budapesti evangélikus egyetemi lelkészek.
Honlapjuk:
www.ceuc.org