Rendszerüzenet
2017. március 14.

Hirdesd az Igét! - Presbiteri találkozó Debrecenben

A Hirdesd az Igét! Reformátori alapok programsorozat debreceni presbiteri találkozójára került sor 2017. február 4-én a Széchenyi-kerti Református Egyházközségben.

A nap témája a Krisztokrácia volt: érvényesül-e Isten hatalma életünkön, gyülekezetünk életén, és tudjuk-e közvetíteni a településen, a térségben, ahol élünk a krisztusi életelveket?

alt

Meglátszik-e rajtunk, hogy kinek a hatalma alatt éljük az életünket?

A napot Németh László Széchenyi-kerti gondnok bizonyságtétele nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy a 20 éve épült templomuk építésének, és a lelki építkezésnek a története miként alakította át az ő személyes élettörténetét.

 alt 

A találkozó dr. Fekete Károly püspök áhítatával kezdődött, aki 2Tim 1,8 alapján hirdette Istenünk Igéjét, „ne szégyelld az evangéliumot”, légy büszke rá, hangzott az isteni biztatás. „Ez a pozitív üzenet a mai napon nagy örömet jelentett nekem, ma, amikor a 450 éves református egyház, az 500 éves reformáció örökségével foglalkozunk.”

 alt 

Az egész napos találkozó püspök úr előadásával folyatódott, aki hitvallásosan emelte fel szavát amellett a tanítás mellett, hogy Isten hatalma az egyháznak a szolgálatra adatik. A tisztségeket betöltők, a presbiterek, a lelkipásztorok elhívás mentén, és választás útján nyerik el tisztségüket az egyházban. Hangsúlyozta, hogy mivel egyházunkban ez az esztendő a tisztújítás esztendeje, fontos erről a tisztségről tanulni és tanítani.

 alt 

Nagy Gábor lelkipásztor Kálvin János Institutiojának alapján beszélt nekünk arról, hogy miként viszonyul egymáshoz a világi és egyházi hatalom. „Egyház és állam viszonya olyan, mint Hippokratész ikrei: ha az egyik beteg, a másik is megbetegszik, s csak ketten együtt lehetnek egészségesek.”

 alt 

Az előadások után 6 bizonyságtétel következett: ifj. Módis László (Debrecen- Kossuth utca, 1), Csabina Sándor (Debrecen-Nagytemplom, 1), Szilágyi János (Ebes-Szepes, 1), Kathyné Mogyoróssy Anita (Debrecen-Józsa, 1), Veress Lászlóné (Kismarja, 1), Török Csaba (Debrecen-Széchenyi kert). A bizonyságtételek a Küldetésem, mint presbiter, és küldetésünk, mint gyülekezet címet viselték, és egytől egyig elkötelezett, életüket Isten szolgálatába állító, meghatóan őszinte testvéreket ismerhettünk meg bennük.

 alt 

A jóízű ebéd után az asztaloktól felállva csoportokban folytattuk az asztalok mellett megkezdett beszélgetést. Nagyon sok gyülekezet képviseltette magát, színes beszámolókat hallottunk a csoportbeszélgetésekben arról, hogy melyik gyülekezet miként próbálja végezni a misszió szolgálatát.

 alt 

A zárszót a házigazda gyülekezet lelkipásztora, Jenei Zoltán mondta, aki imádságában hálás szívvel köszönte meg a nap áldásait, és kérte Istent, mutassa meg egyházunkon hatalmának erejét.

 alt 

 alt 

Minden el volt készítve, minden el volt rendezve, amikor megérkeztünk, otthonosan éreztük magunkat a Széchenyi-kerti gyülekezetben, és gyülekezetek képviselőiként mégis egy gyülekezetként vettünk részt a nap pillanataiban.

Tóth-Mihala Veronika

Fotók: Kiss Zsolt