A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon – Debrecen-Lencztelepen
Gyülekezetünk hivatalosan idén két éves. Első önálló Presbitériumunk első ülésén az első kérdésünk az volt: Kik vagyunk mi, és miért vagyunk – mi a célunk?
A következőt fogalmaztuk meg: „Gyülekezetünk célja: Istent dicsőíteni azzal, hogy az Igére figyelve, az Ő akarata szerint éljük mindennapjainkat. Ebből fakadóan olyan gyülekezetté válni, ahol a már hitre jutott emberek egymást támogató közösséget alkotnak, hitükben, református identitásukban egyre inkább megerősödhetnek. Emellett szeretnénk minél több embert megszólítani az evangéliummal, megmutatni az Istenhez vezető utat…”
Nem is volt olyan könnyű konkrétan megfogalmazni, kimondani és leírni, hogy mi az értelme és legfőbb célja annak, hogy új református gyülekezetként „világra jöttünk”. Még nehezebb a hétköznapokban úgy élni, hogy ez ne csak egy jól hangzó szlogen legyen, hanem céltévesztés nélkül tényleg erre törekedjünk és efelé is tartsunk.
A „Szentírás vándorútja” nagy segítség ebben. Mert az Igére figyelünk. Várjuk, hogy közénk érkezzen, megszólaljon. És az Igét adjuk tovább.
Az úrvacsorára emlékeztet ez a lánc. Az úrasztala körül mind ugyanabból a kenyérből és borból veszünk magunkhoz egy-egy kis részt. Élünk vele, így a részünkké válik, közben pedig Krisztussal és benne egymással leszünk eggyé. Most ugyanaz a Biblia jár kézből-kézbe. Elfogadjuk egymástól, és tovább adjuk. Ugyanabból kapunk, olvasunk, hallgatunk mind egy-egy kis részt, és miközben Isten különös kijelentése összeáll egy egésszé, minket magához emel és összeköt. Eggyé tesz.
Ünnep az érkezése. Ünnep az a rövid idő, amíg nálunk van, és ránk van bízva. Mi január 7-én szombaton délután kaptuk a Szentírást a Debrecen-Homokkerti Gyülekezet küldöttségétől, akiket 25-en fogadtuk. A ránk jutó ószövetségi és újszövetségi Igék felolvasását gyülekezetünk tagjai közül 12 felnőtt és 2 gyermek végezte.
Ünnep a távozása. Külön ajándék, hogy a vándorút folytatásaként január 8-án vasárnap előbb a Bánki, majd a Debrecen-Kerekestelepi gyülekezetnek vihettük el ezt az egyedülálló kincset, annak a közösségnek adva tovább, amely a mi gyülekezetünket megalapította, és a templomunkat építette. Így még nagyobb bennünk az öröm és a hála Isten iránt, hogy mi is létezünk, és részei vagyunk ennek a láncnak.
Hisszük, hogy Isten Igéje nem tér vissza hozzá üresen, és a puszta létezés mellett megújult Életet is ad az Ő egyházának, gyülekezeteinknek.