Szívdobbanás harangszóra

Fájdalmasan szép érzés kerített ekkor mindenkit hatalmába, hiszen egyszerre összegződött, hogy végre vége van a hosszú várakozásnak, a templom elkezd régi fényében ragyogni újra.

A mezőberényi református emberek szíve egy hónappal később ismét nagyot dobbant, amikor a harang hívta őket össze 2011. november 27-ének vasárnapján hálaadó istentiszteletre a megújult toronyért és az új toronysisakért. Katona Gyula, békési lelkipásztor, a Békési Református Egyházmegye főjegyzője 2Timóteus 2,19-21 alapján elmondott igehirdetésében kiemelte, hogy advent első vasárnapján a karácsony, Jézus Krisztus érkezésének váradalma mellett a templom felújítását övező munkálatok befejezésének várása is hangsúlyossá válik a gyülekezetben, amely évtizedek ót remélte romosodó templomának megújulását, s amely megújulásnak már kézzel fogható eredményei is vannak. Lelki és fizikai értelemben van növekedés, mely az Isten által vetett szilárd alapból indulhatott el. Az Istentől való alapon nyugvó keresztyén életet maga Isten építi. Az Úr ismerve az övéit segíti őket, s így lehet túlélni a romlást és a csődhelyzetet. Isten jelenlétének felismerése engedelmességet és feltétlen istenfélelmet vált ki az emberekből, melynek eredménye a lelki megtisztulás, a gonosz utak elhagyása, a tévelygés megszűnése. Így válhatunk magunk is megbecsült és megszentelt edénnyé, egy közösség hasznos és minden jó cselekedetre alkalmas tagjává. Advent ígérete, hogy amit az ember elrontott, azt Isten kész helyrehozni.

Román Jánosmezőberényi lelkipásztor a gyülekezet előtt mondott múltra tekintő és a jövőbeli terveket számba vevő összegzésében beszámolt arról, hogy a kezdeti aggódásokat legyőzte az Istenbe vetett hit ereje, melynek a gyülekezet részéről megmutatkozó összefogás adott lendületet. 2011 januárjától már nemcsak a bajokat vették számba, hanem elkezdték a megoldást keresni. Emberi értelmet felülhaladóan megindult a gyülekezeti tagok részéről az adakozás, melyet Isten azzal is megsegített, hogy az egyházközségnek a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott két pályázatot sikeressé tette, így végezhették el az életveszély elhárítását, a fal talajnedvesség elleni szigetelését, a torony felújítását és az új toronysisak elkészítését. Majd megköszönte mindazoknak a mestereknek gondos és precíz munkáját, akik eddig részt vállaltak a feladatokban. A jövőre tekintve elmondta, hogy tavasszal szeretnék megkezdeni a tető a templomhajó tetőzetének cserépre való átfedését, ami megkívánja a fedélszék felújítását is. Továbbá lefelé haladva templomhajóba új ablakokat akarnak készíttetni, s a falak vakolását tovább folytatni. Ha mindezzel készen lesznek, akkor a templombelső felújítása vár reájuk, az új villamossági hálózat kiépítésével. A feladat sok, de bíznak Isten megsegítő erejében. A 2Krónika 2,3-5 szavait idézve hangsúlyozta, hogy Mezőberényben Isten nevének tiszteletére akarnak templomot felújítani. A templom nem egyszerűen egy értékes műemlék épület, hanem Isten háza, ezért fáradnak érte.

A gyülekezet énekkara az elvégzett munkákért való hálájuk kifejezéseként a „Hinni taníts, Uram” kezdetű 479. dicséretet énekelte el három szólamú feldolgozásban, illetve Giovanni Pierluigi da Palestrina olasz zeneszerző Jesu Rex Admirabilis című kórusművét. Románné Tóth Julianna békési lelkipásztor A templom mögött című versét mondta el.

A hálaadó istentiszteleten végén a gyülekezetet a harang a gyülekezeti teremből a templom tövébe hívta, ahol az ének és az imádság szavával dicsérték az Urat. Nagyot dobbant ekkor mindenki szíve, mert a harang hazahívta őket lelki otthonunkhoz, a Templomhoz, melynek hideg kőfalaiból Isten meleg szeretete áradt most is reájuk.

Románné Tóth Julianna, lelkipásztor

Tóth Julianna
A templom mögött

A templom mögött nincsen más, csak út,
S odébb néhány ház fonja köré a babérkoszorút.
Magára hagyott méla csendességben,
Harang kondul fájdalmas hangját ontva a messzeségbe.

A templom környéke kietlen,
Nincsen már, ki érte fáradna és tenne,
Hogy az élet ott lüktessen benne.
Egykoron emberek emelték a falát,
Hitük hozta őket, az imádkozó nagy nyomorúság,
Mely legbelül érezte: nincsen más, csak az Isten,
Aki segíthet.

A templom mögött emberek álltak,
Kik téglákat raktak egybe, egyre magasabbra, fel, már-már az égig jutva
Hogy elérjék és dicsérjék az Urat.
Nem istenné akartak lenni, hanem Isten létét felmutatni,
KI láthatatlanul ott áll ma is a Templom mögött, s hív ma,
Hogy ne legyen többé árva, legyen az ember az Ő társa.

A templom mögött ma is emberek állnak,
Kik hallották a hívást, s hitük tégláit egymásra rakva
Nem hagyják, hogy elvesszen a Templom,
S megtépázott tornyának fénye tovább kopjon.
Nem hagyják, hogy a vörösen izzó téglák beszéljenek,
Vakolnak, festenek, hogy a fal ismét fehér legyen.

A templom mögött újra pezsdül az élet,
Hívek kapaszkodnak elszántan az Istenbe.
Nem az utakon állnak,
Nem a házak rejtekébe bújnak.
Előjönnek, hogy hitüknek érvényt szerezzenek,
S megmutassák, Mezőberényben is van Istennek még református népe.

Ma még csak a templom mögött és körül sok az ember.
De hittel bízunk, munkánk végére a templom lesz tele.
Mert a templom mögött mindig ott van és lesz az Isten,
Aki szólít, s mi indulunk hittel, elkötelezve.