Rendszerüzenet
2011. november 11.

Rejtélyes üzenetre bukkantak a templomtorony csúcsában

Úgynevezett időkapszulát találtak a torony csúcsdíszében, ami 1846-ból, illetve 1910-ből származó feljegyzéseket is tartalmazott. A két évszám nem véletlen: 1846-ban zsindelyezték át a toronykupolát, 1910-ben pedig bádogborítást kapott.

Mindkét alkalommal megbontották a szerkezetet, s feljegyzéseket is rejtettek oda. Halassy Ferenc Jánostól, Tiszaroff református lelkészétől megtudtuk: sok értékes feljegyzést találtak, nemcsak a gyülekezettel, hanem a községgel kapcsolatban is. Többek között a lakosság lélekszámáról, összetételéről, felekezeti megoszlásáról. A dokumentumokat később kiállításon mutatják be.

A toronysisak leemelésére sokan kíváncsiak voltak. A képre kattintva galéria nyílik. A toronysisak leemelésére sokan kíváncsiak voltak.

A rekonstrukció során új toronysisakot kap a templom, s a csúcsdíszbe 2011-es időkapszula kerül. A kapszulába a település és az egyházközség jelenlegi állapotát reprezentáló dokumentumok elhelyezését tervezi a református gyülekezet. A torony csúcsára új zászló kerül. Az eddigire az 1846-os évszám volt felvésve, az újra már a 2011-es szám kerül.

 

Forrás: szoljon.hu