Rákócziak nyomában a kiránduló záhonyi reformátusok

Kezdetként a záhonyi határ (távoli) túloldalán magasodó Vereckei–hágó történelmi tájait, Munkács várát kerestük fel az elmúlt év színpompás őszi időszakában. A sikeres, és feledhetetlen túra után arra bíztatott bennünket Sebők János lelkipásztor, hogy új tavasz idejére, ha Isten segít, a honfoglaló magyarok után, a Rákócziak nyomában járva keressük nagy magyar elődeink emlékhelyeit.  Esős, zimankós, szél fújta napon több mint félszáz lelkes egyháztaggal kapcsolódtam a kiránduláshoz, hogy az előző rendezvényen bemutatkozó, s elismerést kiváltó Szabó István záhonyi „idegenvezetővel” ismét útra keljünk. A szépen felépített program első állomásán, Szlovák területen, Borsiban jártunk. Talán nem csak én, de mások is látványosabbnak, gondozottabbnak, megbecsültebbnek álmodtuk azt a helyet, ahol II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország egykori választott fejedelme, Zrínyi Ilona fia „véletlenül”, útban Regéc vára felé megszületett. Rideg termeken át a helyi „mindenes” gondnok kiemelkedően nagy tudású, de furcsán gyors tárlatvezetését hallgatva zúdult ránk a történelem. I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna házasságáról, birtokairól, a várkastély történelmi felvirágzásáról és pusztulásáról, a felnövekvő fejedelem szüleiről, szabadságharcos törekvéseiről meséltek a termek, festmények, tárgyak, emlékek, anekdoták, történelmi tények.

Tiszteletre méltó a szándék, s az erőfeszítés, mellyel a kis település polgármestere zarándok- és megújuló történelmi emlékhellyé igyekszik varázsolni szlovák, magyar, s uniós források felhasználásával a borsi Rákóczi–kastélyt. A záhonyi református kirándulók koszorúzással adóztak a várkastély előtt II. Rákóczi Ferenc Kassáról átmentett mellszobra előtt. Kirándulásunk 2. helyszíne a zempléni tájakon Vizsolyba vezetett, ahol már tavasz helyett télforduló, havazás várt reánk. Örömmel menekültünk a 13. században épült erőd-szerű templom falai közé, mely 1560-óta a reformátusoké. Megihletett bennünket a hely történelmi varázsa, mert megpillanthattuk a hungarikummá nyilvánított magyar kincset, az 1590-ben, Vizsolyban nyomtatott első magyar nyelvű teljes Biblia egyik eredeti példányát az egykor nyomtatott 800 közül. A kuriózum 6 kg súlyú kötetből mára csak 52 példány maradt meg, ezek fele hazánkban. A templomi tájékoztatóból a fordítást végző Károli Gáspár gönci prédikátor elkötelezett, kitartó, megfeszített munkájáról hallgathattunk, a múzeumi termekben sok érdekesség mellett relikviákat nézhettünk az 1500-as évek nyomdatechnikájáról, Mankovits Bálint lengyel nyomdász korhű gépeiről. Utazásunk egész időtartama alatt fogyhatatlan lelkesedéssel és tudással Szabó István idegenvezetőnk plántálta belénk a látni- és tudnivalók legfontosabbját a buszon. Egyre tovább, egyre magasabban, egyre havasabb utakon közelítettünk Szlovákia felé, hogy történelmi kirándulásunk végső állomását, Kassát elérjük. A Kassai Dóm minden képzeletet felülmúló gigászi, gótikus stílusban készített csodája lenyűgözött látványával, belső kincseivel, a fejedelem és bujdosótársai végső nyughelyével.

Reszkető testtel, de nyitott lélekkel jártuk körbe a Kassai Dóm, vagy teljes nevén a Szent Erzsébet Székesegyház külső-belső falait, mely kétség kívül megérdemli a Felvidék legszebb gótikus katedrálisa elnevezést. A párját ritkító egyházi építészeti remekmű gazdagon díszített Szent Erzsébet főoltára a legnagyobb látványosság, mely rabul ejtette tekintetünket. Kattogtak fényképezőink a székesegyház freskói, szobrai, faragott kegytárgyai, csipkézett díszítőelemei és ezer más pompás látnivalói megörökítésére. A Rákóczi-kriptákat őrző altemplom hangulata leírhatatlanul megható volt közösségünk számára. Némán álltunk a Rodostóról hazaszállított, kőkoporsó zárta fejedelem, és hozzátartozói nyughelyén, s koszorúzással, a Himnusz hangjaival adóztunk emléküknek. A történelmi időutazás legnagyszerűbb pillanatait azonban csak ezután, a Rodostói Házban élhettük át. Biztosan tudom, hogy feledtette a fagyos zimankóban való belépésre várakozás végeláthatatlan gyötrelmeit itt a pergő, ízig-vérig történész tárlatvezető hölgy, aki csekély fél óra alatt a lelkünkig hatott. Határozott, tényszerű ismeretközlése mellett megéreztük azt az elszántságot, mellyel mindnyájunk szabad Magyarországáért a Rákócziak, s velük sorsot vállalók küzdöttek. Felvillant a remény, és reménytelenség, a megtorlás, a kitaszítás, a száműzetés momentuma egy-egy termen át. Láttuk a halotti kocsit, mely II. Rákóczi Ferenc meghurcolt, hazakerült testét szállította, láttuk halotti lepleit, az érte tisztelgő megyék koszorúlevél díszeit, láttuk tőle elszakított, „átnevelt” gyermekét, láttuk Rodostói rabsága fényes „kalitkadíszeit.” Megkönnyeztük, még inkább megszerettük, hozzánk tartozónak érezzük. Ez volt igazi értéke kirándulásunknak. Közelebb hozni a múltat, érzéseket kelteni, élményeket szerezni, közösségünket összekovácsolni. Mi jöhetett még? Egymást kínálgatók kupica hazai pálinkái, finom vacsora a zempléni Smaragd-völgyben, kedves népdalaink halk, egybecsengő éneke az úton hazafelé. Köszönet mindenkinek, nagyon jól éreztük magunkat. Várjuk a következő kirándulást!

                                                                                                                             Petrika Józsefné

                                                                                                                                  egyháztag