Rendszerüzenet
2016. március 23.

Nagyheti lelkésztestületi ülés

Március 22-én a Debrecen-Füredi úti református templom adott otthont a Hirdesd az Igét! program keretein belül megrendezett nagyheti lelkésztestületi ülésnek, amelyen több mint ötvenen vettek részt. A közös gondolkodás és istentisztelet áhítatos hangulatban telt, a lelkipásztor testvérek együtt készültek a húsvétra.

Tóth-Mihala Veronikát, a Hirdesd az Igét! programvezetőjét kérdeztük az eseményről:

„Ma a debreceni egyházmegye lelkészeivel találkoztunk. Március elején már volt egy ehhez hasonló alkalom Beregdarócon, s az ott kialakuló diskurzust folytattuk tovább. A hitelesség kérdésköréről beszélgettünk, elemezve azt, hogy milyen elvárások és visszajelzések vesznek körül bennünket a szolgálatunk során. S mitől válik egy lelkipásztor hitelessé? Attól, ha tud segítséget kérni: Istentől és a társaitól. Segítségre szoruló emberek vagyunk, és az Isten ereje által leszünk azokká, akikké válnunk kell. Ha ezt a saját erőnkből akarjuk megvalósítani, akkor a lelkipásztori szolgálatban nem leszünk hitelesek, mert azzá kell válnunk, amivé Isten formál bennünket.”

 alt 

A közös beszélgetést úrvacsorás istentisztelet követte, ahol az igehirdetés helyén Jézus hét szavát idézte fel hét lelkipásztor testvér, meditáció formájában.

 alt 

Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese kiemelte: „Sok-sok szolgálat vár ránk, s ez az alkalom segített abban, hogy a ránk váró dolgokra úgy tudjunk felkészülni, hogy egymással a legmélyebb közösséget vállalva erősödjünk meg a hitünkben.”

Fotók: Szirák Sára