Őrök a vártán

Szalay Kont esperes úr maga is fontosnak tartja főtiszteletű Dr. Fekete Károly által meghirdetett „Hirdesd az Igét!” programot, melyhez idén tavasszal a felnőtt- és presbiterképzés keretében csatlakozott a Szatmári egyházmegye. „Őrálló”. Többes jelentése van ennek a bibliai fogalomnak. Az őrálló mindig is fontos szerepet töltött és tölt be egy közösség életében. Templomaink tornyainak kémlelőnyílásai a „kisvigyázó” és a „nagyvigyázó”, máig emlékeztetnek arra, ahogyan egykor ezeken keresztül szemmel tartották a határt aratás idején, észlelve és jelezve, ha valahol tűz ütött ki.  Szép képként jelenik meg Mátészalka város címerében is, melyben a fél lábon álló daru karmai között egy követ tart, hogy éberségét megőrizze. Ha figyelme lankadna, s a kő a vízbe csobban, álmából ébred és ébreszt.

Köszöntésében esperes úr kihangsúlyozta: – történelmi időket élünk, vége van a „boldog békeidőknek”. A keresztyén embert, a gyülekezetet veszély fenyegeti. Támadják, elüldözik testvéreinket. Európa más országaiban már nem úgy ünnepelik a Karácsonyt, mint korábban. Az Európába érkezők a XVI. században gyakran hallott „Allah akbar” /Allah a leghatalmasabb!/ csatakiáltással érkeznek az öreg kontinensre. Erre a jelenségre is figyelnünk kell, és ha már a kiválasztottak közé tartozunk lelkészként, presbiterként, akkor őrállóként észre kell vennünk a változásokat, s tenni kell azért, hogy gyülekezeteink hitben erősek legyenek. Ebben a megváltozott helyzetben kell újraértékelni feladatainkat. Másik fontos dolog, hogy az őrállói tisztre kiválasztottak – követhetők, követendők legyenek. A gyülekezetek bölcsességét mutatja, ha olyan személyeket bíznak meg feladatokkal, akikről tudják, hogy alkalmasak arra, hitben erősek, és példát mutatnak életükkel.

Lakatos Illés tyukodi lelkipásztor igehirdetésében Ezékiel próféta példáján mutatta be, hogy az őrállónak ébernek kell lenni, figyelmeztetnie kell a népet. Nem csupán önmagáért felelős. Osztozik népe sorsában, sokszor a bátorítás, a bíztatás, sőt a vigasztalás Igéit is hirdetnie kell.

Szabó Béla jánkmajtisi lelkipásztor előadásában az őrállók felelősségéről beszélt, sorra véve a bibliai igéket, egyházunk törvényeit, a presbiteri eskü szövegét. Elmondta: feladatunkat az határozza meg, Aki elhívott bennünket. Ezt az elhívást kegyelméből elfogadhattuk. Nem tisztségre, hanem feladatra vagyunk elhívva. Kiemelte a Heidelbergi káté 55. kérdés-feleletét, hangsúlyozva a presbiterek, gondnokok felelősségét: „Mit értesz a szentek egyességén? Először, hogy minden egyes hívő, mint tag, az Úr Jézus Krisztusnak, minden ő javainak és ajándékainak osztályrészese, továbbá, hogy ki-ki kötelességének ismerje, hogy Istentől nyert ajándékait készséggel és örömmel a többi tag javára és üdvösségére fordítsa.” Kitért arra, hogy a böjt nem rólunk és a húsról szól, hanem Istenről és rólunk. Mondanivalóját arra a kérdésre, hogy mi az őrálló felelőssége, feladata, így foglalta össze: „A másik ember. Ő a te feladatod.”

Ezt követően 12 kiscsoportban beszélhették át a résztvevők, mit látnak őrhelyükön, mit értettek meg az előadásokból, mit visznek haza saját gyülekezetükbe. Sokan beszámoltak az elnéptelenedő kistelepülések őrállói közül arról, hogy a „gyülekezet az utolsó összetartó erő”. Gyakran felteszik a kérdést: „Kinek csináljuk?” Problémaként említették a gyakran megtapasztalt közönyösséget, kilátástalanságot, a fiatalok elvándorlását. Örömteli, hogy még meg van az a mag, amelyet, ha akarnánk, se tudnánk kizavarni a templomból. Nagy Zsigmond nemesborzovai presbiter szavait had idézzem: „Amíg a fa hajszálgyökerei élnek, addig él a fa. Ha elhal a kis település, elhal a nemzet is.”

A szünetben Alexa Imrét, egyházközségünk, a Kertvárosi Református gyülekezet gazdasági gondnokát is sikerült szóra bírnom. Érdekes kijelentéssel kezdte beszélgetésünket: „Valljuk be, nagyon lelkész centrikussá váltak gyülekezeteink, s e mögött több évtizedes beidegződés rejlik, pedig a presbitereknek konkrét feladataik vannak egy-egy gyülekezetben. Ez érvényes a hitélet erősítésére, a gyülekezet gazdasági és lelki életére, épített értékeinek gyarapítására, megóvására is. Ugyanakkor a lelkipásztoroknak is fel kell ismerni és bízni kell a presbiterek civil szakmai hozzáértésében, felkészültségében.  Ennek a konferenciának ez az egyik nagyon fontos pontja lehet, és előre vihet bennünket, őrállókat.”

A záró evangélizációban Egressi Lászlóné penyigei lelkésznő bátorító, igei üzenetet tolmácsolt felénk: Ahhoz kell fordulni, aki tud segíteni, gyógyulást adni. „Lehet és kell is egymás között beszélni az egyház és a világ dolgairól, de mindenekelőtt Őt kell keresnünk.” Várnunk kell, s figyelni, mit mond az Úr. Ez feltételezi a Vele való őszinte kapcsolatot s az engedelmességet. Nem csak a fülünket, hanem a szívünket is nyitva kell tartanunk. Külön kiemelte szolgálatában: „Az Istennel való élő kapcsolat a hiteles szolgálat alapja, e nélkül csak bitoroljuk a tisztséget.

Szabó Béla lelkipásztor szavaival had zárjam beszámolómat: „Az egyház hitelességét az őrállókon mérik le”. Kívánom, hogy a Szatmári Református Egyházmegye valamennyi „őrállója” hiteles közvetítője, előre mozdítója legyen Isten ügyének, Igéjének!

                                                                                                       Zsoldos Barnabás

Az eseményről készült összefoglaló itt tekinthető meg: