Rendszerüzenet
2015. december 18.

Kötelező romológia- tantárgyak a DRHE-n

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem úgy határozott, hogy valamennyi szakján a hallgatók számára kötelező romológiai képzést ír elő. 

A hat, illetve négy kredites modul keretében minden szak tanrendjébe beépülnek azok a tanegységek, amelyek részben a cigányság történetével, kultúrájával, hazai társadalmi helyzetével foglalkoznak, részben pedig szakma-specifikus ismereteket közölnek az adott szakon a romák között végzendő munka speciális aspektusairól – nyilatkozta dr. Bölcskei Gusztáv rektor az egyetemen december 1-ején szervezett Cigány szakmai napon. A képzés bevezetését a fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület is támogatja, a tanítói és egyházi munkához szükséges további kompetenciák elsajátítása mellett legalább ugyanolyan fontosnak ítélve a hallgatók érzékenyítését is.

A romológiai tantárgyak a tanító, informatikus könyvtáros, teológia, teológus-lelkész szak, valamint a hittantanári és hitoktatói képzésbe épülnek be, és felmenő rendszerben, 2016 szeptemberétől válnak kötelezővé. A képzés szervezésére az egyetem Romológia tanszéket állít fel. A tanszék vezetésére és a szakmai munka irányítására Szabóné dr. Kármán Judit romológus kapott megbízást, aki 2016. január 1-ejétől kezdi meg a tantárgyi programok kidolgozását.  A DRHE további tervei között szerepel a tanító szak – nemzetiségi tanító szakképzettség [cigány-roma képzési irányultság] beindítása is.

DRHE