Rendszerüzenet
2015. december 15.

Angol betűző verseny

A berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola november 26-ra hagyományteremtő jelleggel angol betűző versenyt hirdetett a megyei általános iskoláknak, amelyre meghívta a megyén kívüli református általános iskolákat is.  A versenyt két korosztálynak, a 4. és az 5. évfolyamnak hirdették meg, amelyen minden iskolából évfolyamonként 2-2 tanuló vehetett részt.  A jelentkező 18 iskolából összesen 57 versenyző regisztrált a megmérettetésre, ahol előre kiadott 100-100 szó elbetűzéséből kellett felkészülni.

alt

A verseny megnyitásaként az iskola igazgatója, László Vilmos Csongor köszöntötte a versenyzőket, aki hangsúlyozta az ilyen, illetve az ehhez hasonló versenyek, megmérettetések jelentőségét és kiemelte, mennyire fontos már fiatalkorban elkezdeni az idegen nyelvek tanulását. Majd a verseny lebonyolítási terve és a szabályok ismertetése után a két korosztály külön versenybizottság elé vonult, ahol 3 fordulóban mérték össze betűző tudásukat. A legjobbak a bónusz körökben harcoltak a dobogós helyezésekért.

alt

A szakszerű és objektív elbírálásról független, a versenyző tanulókat nem tanító zsűri gondoskodott, akik a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum angol nyelvtanárai voltak.

A diákok nagyon magas színvonalú angol tudásukról és jól felkészültségükről adtak tanúbizonyságot, amellyel a zsűrit is meglepték.

Amíg a diákok versenyeztek, tanáraik a helyi Bihari Múzeumba tettek látogatást.

alt

A verseny a következő eredménnyel zárult:

4. évfolyam:

1. Kovács Nikoletta - József Attila Általános Iskola, Berettyóújfalu

2  Balázs Nóra - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskola, Berettyóújfalu

3 Rácz Imre - Baltazár Dezső Református Általános Iskola, Hajdúböszörmény

5. évfolyam:

1.  Hamza Csenge - Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola, Debrecen

2. Biczó Nikolett - Karácsony Sándor Általános Iskola, Földes

3. Selyem Ádám - Hajdúnánási Református Általános Iskola

Köszönjük a diákoknak a versenyen való részvételt, tanáraiknak a felkészítést.

Vékonyné Nagy Judit

szervező