Rendszerüzenet
2015. október 29.

Összefogással épült meg a mezőtúri Széchy Tamás tanmedence

Összefogással épült meg a Széchy Tamás úszóedzőről elnevezett tanmedence a Mezőtúri Református Kollégiumban, a beruházással 973 tanulónak biztosítanak korszerű körülményeket a mindennapos testneveléshez - közölte az intézmény főigazgatója az MTI-vel.

Vasas István elmondta: a beruházás során az intézmény udvarán álló egykori tanműhelyt alakították át, megépült egy kétpályás, tizenhat méteres fedett medence kiszolgálóhelyiségekkel, kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték az épületet, és alternatív energiát használnak a fűtéshez.

Hozzátette, hogy jelentős energiamegtakarításra számítanak a tanuszoda melletti épület tetőszerkezetén található, parabolaszerűen forgó napkollektornak köszönhetően, amely 1500 köbméter gáz fűtőmennyiséget képes kiváltani egy naptári év alatt.

Hangsúlyozta: a beruházás eredetileg mintegy nyolcvanmillió forintos költségét a fenntartó Mezőtúri Református Egyházközségnek összefogással sikerült a felére csökkentenie. A napkollektort az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ajánlotta fel az intézménynek, a Magyar Úszó Szövetség több mint 16 millió forintos pályázati támogatást nyújtott a gépészeti és légtechnika kialakításához, és a kistérségben élő vállalkozók, magánszemélyek, az iskola öregdiákjai, valamint Széchy Tamás tanítványa, Czene Attila is támogatta a beruházást.

A főigazgató kitért arra, az iskola korábbi diákjáról, Széchy Tamásról elnevezett tanmedence ötletgazdája Mihalina László, az intézmény korábbi vezetője, a Mezőtúri Református Egyházközség jelenlegi lelkészi elnöke volt.

Forrás: MTI