Rendszerüzenet
2015. szeptember 25.

„Az egyháznak szüksége van roma értelmiségiekre”

Erkölcs, identitás és innováció a roma értelmiségi elitképzésben címmel rendezett konferenciát a Wáli István Református Cigány Szakkollégium Debrecenben szeptember 18-19. között.

alt

A konferenciát Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyház tagjai közül csak vékony réteg a keresztyén értelmiség. A püspök hangsúlyozta, hogy az egyháznak szüksége van a roma értelmiségiekre, úgy is mint értelmiségi gondolkodókra, akik tudják, min szeretnének változtatni. Fekete Károly szerint engedni kell, hogy ők változásokat indítsanak el, az egyház pedig segítsen ebben.

A püspök szerint a romákat meg kell erősíteni saját identitásukban, nem szabad olyan eszközöket használni, amelyek letörhetik a cigányság öntudatát. „Nem az asszimiláció a cél, hanem a cigányságot el kell tudni fogadni identitásával együtt” – mondta. Hozzátette: a cigányságnak akkor tud erős identitása lenni, ha erősek a gyökerei.

alt

Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere rámutatott, egyre több programot készítenek a hátrányos helyzetűek, illetve a romák megsegítésére. Mint mondta, Debrecen fő feladataként tekint a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására.

alt

„A sokszínűséget kell képviselni” – jelentette ki Laborczi Géza, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke. Véleménye szerint a roma szakkollégiumok erénye, hogy a különböző felekezetek közösen, együttes erővel keresik az igazságot. Laborczi tréfásan megjegyezte, hogy a KRSZH olyan, mint egy Showder party, ahol  mindenki kibeszélheti magát.

alt

„A WISZ folytonos megújulásra, kreativitásra törekszik” – hangsúlyozta Mózes Áron, az intézet igazgatója, aki a Wáli-t mint szervezetet mutatta be. A WISZ immáron negyedik éve működő bentlakásos szakkollégium, ami a cigány hallgatóknak lakhatást, ösztöndíjakat és plusz képzéseket biztosít. A jövőben akkreditált szakmát is szeretnének a diákoknak biztosítani – ezt Nagy Krisztina, a WISZ projektvezetője jelentette be. Nagy Krisztina beszámolt a WISZ nyári gyakornoki programjáról, amely 29 cigány fiatalnak adott 3 hónapos gyakornoki lehetőséget valamilyen munkahelyen.

Az esti koncerten a Karaván Familia zenélt, ízelítőt adva az európai cigány zenei kultúrából.

Forrás: www.ciganymisszio.reformatus.hu

Fotók: Barcza János