Rendszerüzenet
2015. szeptember 14.

Majdnem kétszázan kaptak aranydiplomát Debrecenben

Nyugalmazott lelkészeknek és pedagógusoknak tartott jubileumi diplomaosztó ünnepséget a Debreceni Református Hittudományi Egyetem.

Hiteles embernek maradni, mindig erre tanította diákjait az ősi kollégium – mondta Derencsényi István egyházkerületi főjegyző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem jubileumi diplomaosztó nyitó áhítatában. Bölcskei Gusztáv az intézmény rektora az ünnepségen hangsúlyozta: a tisztelet és a megbecsülés jele a református egyetem díszoklevele, amelyet csaknem kétszázan vehetnek át a kollégium Oratóriumában.

- Egy olyan generációnak a tagjai ülnek itt, lelkipásztorok, pedagógusok, akiket sokféleképpen lehetett megalázni, megtiporni és mi mégis itt vagyunk. Ezt szeretném megköszönni – hallhattuk az egyházkerületi főjegyzőt.

Két-két nyugalmazott lelkésznek arany-, illetve vasdiplomát adtak át. Hat lelkipásztor gyémántdiplomát kapott, köztük Ötvös László író, költő, Biblia-gyűjtő, aki 1955-ben végzett lelkészként a debreceni református intézményben.

- Tulajdonképpen a Biblia iránti elkötelezettséget innentől kezdve számítom, amit aztán 60 éven keresztül végeztem mint lelkész, mint Biblia-kutató –mondta Ötvös László gyémántdiplomás lelkész.

Az ünnepségen 184 pedagógus díszoklevelet kapott, ők több évtizeddel ezelőtt szereztek tanítói képesítést a hittudományi egyetem jogelőd intézményeiben.

Forrás: www.dehir.hu