Rendszerüzenet
2015. szeptember 01.

Új fenntartóval nyílt az Aranyossy tanéve

Augusztus 31-én, hétfőn délután tartották a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágostonban a 2015/2016-os tanévnyitó ünnepséget. Ennek helyszíne a Református Ótemplom volt, ugyanis átkerült az intézmény a KLIK-től az egyház fenntartásába.

„Tavasszal elkezdődött egyeztetést követően az idén nyáron a Hódmezővásárhely–Ótemplomi Református Egyházközség átvette az intézmény fenntartását, úgyhogy új, önálló köznevelésű intézmény indul az idei tanévtől” – nyilatkozott portálunknak Bán Csaba lelkész. Hivatalosan az intézmény neve: Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola.

Ez az intézmény ugyanolyan önálló, mint a Bethlen Gábor Református Gimnázium vagy a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola – szögezte le a lelkész. Aki egyúttal kiemelte, hogy nagyon hálás mindenkinek, aki a döntésekben gyors, hatékony segítséget nyújtott, mert: „rugalmas, tisztességes, az ügy mellett álló volt az átadás-átvétel”.

Így már három intézményt tart fenn és működtet az egyházközség Vásárhelyen. Bán Csaba hozzátette, hogy „a gyógypedagógiai munkát szeretnénk segíteni a magunk tehetségével és tudásával”.

A tanerőben nincs változás, azonban egy új lelkipásztornő, Kun Ildikó, oktatja majd innentől kezdve a református hitet az intézményben.

Növelték is egyben a befogadóképességüket, így 120 általános iskolai és 30 óvodai hely van, melyeket összesen 137-en töltenek be idén.