Elköszönt kántorától a váncsodi gyülekezet

Egy templom önmagában még nem feltétlenül Istendicséret. Jóllehet puszta léte és ottléte egy falu főterén hirdeti az Isten nevét. De ahhoz, hogy élő és hallható legyen ez a tanúságtétel, kellenek hitvalló, szolgáló, elkötelezett és önmagukat odaszánó gyülekezeti tagok, akiknek élete, szolgálata megtöltik Isten dicsérettel a templomot. Kellenek kezek, amelyek több évtizeden át, vasárnapról vasárnapra megszólaltatják az ősi zsoltárokat, hitvalló dicséreteket, lelki énekeket. Mező Lajos bácsi 62 éven szolgálta a váncsodi gyülekezetben kántorként gyülekezetét, egyházát, Istenét. Csak a számok kedvéért: minden idők leghíresebb kántora, Johann Sebastian Bach hatvanöt évet élt összesen, s ebből is csak bő 25-öt töltött a Lipcsei Tamás templomban, ami igazán híressé tette őt. 62 év azonban egy egész emberöltő, amely mesélni tudna. Kitartásról, a hit melletti kiállásról, lelkipásztorokról és presbiterekről, arról, hogy mennyi minden van összesűrítve egyetlen zsoltárversben vagy egy versszaknyi dicséretben: mennyi hitvallás, öröm, reménység, keserűség, gyász, fájdalom. S most ezek a kezek nyugalomba vonulnak, s Lajos bácsi csendes életével fogja magasztalni a teremtő Istent. De ezen a helyen méltónak és illőnek tartjuk, hogy most megköszönjük Isten iránti hálával ezt a hat évtizednyi szolgálatot, s kívánjuk, hogy Isten igéje továbbra is ébressze fel Lajos bácsiban a hálaadás és hit hangját. Sztárai Mihály énekével, a 255. dicsérettel köszönjük meg ezt a szolgálatot!