Rendszerüzenet
2015. május 13.

Adomány és önkéntes munka a hajléktalanokért

Adománnyal és önkéntes munkával segítették a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség „Reménysugár” Hajléktalanok Nappali Melegedőjét az IT Services Hungary Kft. debreceni telephelyének munkatársai.

Az IT Services Hungary Kft. a 2014-es évben is meghirdetett dolgozói körében egy pályázatot, melynek keretében a munkatársak önkéntes tevékenységhez kaphattak anyagi támogatást.

A sikeres pályázat reményében a TSS részleg VEOD és RCD&BBCM csoportja is beadta pályamunkáját, melyben a hajléktalanok munkához jutásának segítését tűzték ki célul.

A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség „Reménysugár” Hajléktalanok Nappali Melegedője elsősorban a hajléktalanok nappali ellátásában vállal szerepet, az év hidegebb hónapjaiban (november elejétől április végéig) pedig krízisfőzéseket szervez a rászorulók számára. Ennek során került kapcsolatba a szervezettel a VEOD és RCD&BBCM team: 2013. december 21-én szintén az ITSH támogatásával és a csoport tevékeny közreműködésével került megrendezésre a krízisfőzés és –ételosztás.

A hajléktalan emberek számára talán az egyedüli kiutat és a hosszú távú segítséget a munkalehetőség jelenti, így ennek elősegítéséhez kértek és kaptak támogatást a kollégák. Első lépésként a Nappali Melegedő rendelkezésre bocsátott egy házrészt, melyet felújítva a célra alkalmas helyiség állt rendelkezésre: a festést, alapos takarítást is a csoport tagjai vállalták. A bútorok beszerzése és összeszerelése után már csak az informatikai eszközökre volt szükség. A számítógépeket és monitorokat az ITSH-tól adományként sikerült beszerezni, ezen kívül többek között digitális fényképezőgép, nyomtató is megvásárlásra kerültek. A digitális technológia mellett a hagyományos értéket képviselő több száz kötetnyi könyv is helyet kap az új teremben.

A hajléktalanok a tervek szerint a krízis időszak végén, 2015 májusában vehetik birtokba az újonnan kialakított helyiséget, melyben a munkakereséshez a VEOD és RCD&BBCM csoportok önkénteseitől közvetlen segítséget is kapnak: önéletrajz írása, internet-használat, hivatalos levelezés, álláskeresés témakörökben. (Forrás: ITSH)

A termek hivatalos átadóján, május 12-én Oláh István, a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, hogy amikor a gyülekezet elindította a Melegedőt, akkor az volt az elsődleges cél, hogy segítsenek azoknak, akik fedél nélkül élnek. Azóta rájöttek, hogy ez a hely ennél több, ugyanis közösségeket képes megmozgatni és a Melegedőben végzett szolgálatba be is lehet kapcsolódni, ahogy ezt bizonyítja az informatikai cég segítségnyújtása is.

Vaszil Dóra, a „Reménysugár” Hajléktalanok Nappali Melegedőjének vezetője megköszönte az IT munkatársainak bizalmát, kiemelte, hogy ez az adomány, és az az idő, energia, amit minden kedden egy egyórás tanítás keretében a hajléktalanokra fordítanak a cég dolgozói nagyon nagy segítség a gondozottaknak, mert az internethasználatának, az önéletrajz megírásának és egy pályázat beadásának megtanulása visszasegítheti őket a társadalomba.

„Amikor az ember nem várja, hogy valami jó történik, akkor Isten megadja az újrakezdést”- mondta az átadó végén Molnár Szabolcs, az intézmény lelkipásztora, aki hangsúlyozta azt is, hogy az IT és a Melegedő közötti kapcsolat bizonyítja azt, hogy nem romlott el a világ, képesek vagyunk egymásnak segíteni!

Az informatikai cég dolgozói által felújított három szoba közül az egyikben kaptak helyet a számítástechnikai eszközök, míg egy másikat termet lelkigondozói szobának alakítanak majd ki, hogy minél nyugodtabb körülmények között tudjon  beszélgetni a Melegedő lelkésze a gondozottakkal vagy akár a dolgozókkal.