Mégis!
Ekkor Jézus így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! (Mt.12,13)
Olyan egyszerűnek tűnő feladat.
Hisz mi is lehetne könnyebb, mint egy kezet kinyújtani?
Mi is gyakran nyújtjuk az ég felé, de legalábbis kulcsoljuk imára…
Kérünk, könyörgünk és aztán várunk, reménykedünk, hogy Isten majd cselekszik.
Néha azért elfáradnak a kezek.
Olykor még az összekulcsolásuk is nehezünkre is.
Csak reménykedünk, hogy Isten mégis hallja a némán elsóhajtott mondatainkat is.
A lelki erőtlenség, fásultság … a pusztaság ideje ez.
Megbántottság, testi-lelki fájdalom, gyász, az élet érthetetlen és (még) el nem fogadott történései mind képesek minket efféle lelkiállapotba sodorni.
Jézus azt mondja ennek az embernek itt, ebben a történetben: Nyújtsd ki a kezed!
De nem akárki felé hangzott ez a mondat, hanem egy sorvadt kezű felé.
Hogy mi?? Mit kér tőle Jézus? Nyújtsa ki a kezét … éppen az, aki képtelen azt használni?
Igen, éppen ő.
Jézus látni akarja a szándékot, a hitet, a vágyat a gyógyulásra.
És amint látja, a többit Ő megcselekszi.
Csak ennyi a te részed ma is:
Ha fáradt vagy, erőtlen, a körülményeid között egészen lebénult….te akkor is…mégis…
nyújtsd ki a kezed!
(Révész Judit)