TTRE Nőszövetségi Bibliaiskola
Berekfürdőn a Megbékélés Házában tartja 2015. április 16 és 19 között a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége, Nőszövetségi Bibliaiskoláját.
Kedves Testvérek!
A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség Elnöksége nevében szeretettel hívunk és várunk Benneteket immár a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Bibliaiskolára. Reméljük, a mai nehéz helyzetben is sokan vállalják a tanulásnak, testi-lelki felüdülésnek ezt a lehetőségét. A bibliaiskola 2015. április. 16-án, csütörtökön délután 4 órakor kezdődik.
Ízelítő a programból: Segítők a Bibliában (Dr. Kustár Zoltán, 1); Az életre hangolt teremtett világ; Professzoros vidámság (Dr. Gaál Botond, 1); Gályarabjaink „szép vallástétele” (Dr. Baráth Béla, 1); Felnőttképzés, munkatársképzés (Pásztor Gyula). Reménységünk szerint Dr. Fekete Károly püspök úr is szolgál közöttünk. Vendégünk lesz P. Tóthné Szakács Zita országos nőszövetségi elnökünk is.
2015. június 26-án, pénteken, Debrecenben megrendezzük a Tiszántúli Nőszövetség szokásos kerületi konferenciáját. E találkozó szervezésére is készülni fogunk.
IV. és V. éves theológák is részt vesznek Bibliaiskolánkon.
A részvételi díj mértékét idén is létszámhoz kötötte a Megbékélés Háza a pályázat miatt. A pályázati engedményes díj 12.600,- forint a teljes időre, csütörtök vacsorával kezdve a vasárnapi ebéddel bezárólag. Ez a kedvezményes díj csak azokra érvényes, akik csütörtök estétől vasárnap ebédig, vagyis a teljes időben részt vesznek a Bibliaiskolán.
A Megbékélés Háza az idén elfogadja a bármelyik bankSZÉP kártyáját, az Erzsébet utalványok közül pedig az étkezési- és az ajándékutalványt, ezzel is segítve a konferenciánkon résztvevőket. Az ellátás csütörtök vacsorával kezdődik és vasárnap ebéddel fejeződik be.
A jelentkezés beérkezési határideje: április 9., csütörtök. Ez a pályázati létszám miatt az idén különösen fontos, hogy Berekfürdő is, mi is tudjuk, mire számíthatunk. Jelentkezni lehet írásban vagy e-mailen: Papp Tiborné 4025 Debrecen, Révész tér 2. e-mail: tt.noszov@gmail.com.
Szeretettel várunk Benneteket! Kérjük Isten áldását, hogy bibliaiskolánk most is hasznos legyen egyéni életünk és gyülekezeteink számára!
Debrecen, 2015 .március 30. Testvéri köszöntéssel:
Dr.Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária s.k. Gilicze Andrásné s.k.
egyházkerületi nőszöv. elnök egyházkerületi nőszöv. titkár