Kerületi közgyűlés
Az egyházkerületben kiemelkedő tevékenységet végző munkatárs köszöntésével folytatódott a tiszántúli közgyűlés. Idén Eszenyi Balázs munkásságát ismerték el és köszönték meg.
Eszenyi Balázs, a hajdúvidéki egyházmegye gondnoka tizenhat esztendőn keresztül vezette a hajdúböszörményi Baltazár Dezső Református Általános Iskolát. Köszöntésén Bölcskei Gusztáv méltatta Eszenyi Balázs hűséggel és kitartással végzett munkáját. Nyugdíjba vonulása után olyan intézményt adott át, amely túljutva a kezdeti nehézségeken, már stabil és meggyökeresedett – fogalmazott a püspök.
Eszenyi Balázst nyugdíjba vonulása után felkérték arra, hogy a balmazújvárosi iskola elindításánál is segítsen.
Eszenyi Balázs augusztus 20-án, állami elismerést is kapott, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetését vehette át.
A kétnapos tanácskozáson az intézmények, bizottságok és szakelőadók éves beszámolóit hallhatták az alkotó tagok.
![](/_projects/ttre/templates/default/img/logo_full_black.png)
Tiszántúli Református Egyházkerület