Rendszerüzenet
2014. december 08.

Közös ünneplés Krisztus szeretetében

Az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány Mikulás ünnepséggel egybekötött nyitott tanodai napot tartott december 5-én a Tócóparti tanodában. A „Világ világossága” elnevezésű tanoda programot tavaly indította el az Alapítvány a debreceni Nagysándor telepen, többek között azzal a céllal, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik esélyegyenlőségét.

alt

A mostani tanodai nap különlegessége volt, hogy a tanodás gyermekekkel együtt ünnepelnek a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) vezetői és diákjai, valamint az ünnepségen részt vett Langerné Victor Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős helyettes államtitkára, aki az Európa Rádiónak elmondta, hogy ő maga is tanodavezető volt, és így megtapasztalhatta azt, hogy mekkora segítséget jelent az iskolában gyengébben teljesítő gyerekeknek az itt folyó munka. A tanoda segít abban, hogy a sok kudarcot megélt gyermekek kivirulhassanak és teljesen más oldalukat mutathassák meg.

alt

A délutáni esemény része volt a csoport munka is. A felnőttekkel a WISZ lelkipásztorai beszélgettek, a tanodás gyerekekkel Csajkovics-Jackó Grácia a tanoda pedagógusa foglalkozott, a legkisebbek pedig Anne-Dorothee Armingeon a tanoda tanárának vezetésével kézműveskedhettek.

alt

Gregussné Buzás Irén, a Tiszántúli református Egyházkerület cigánymissziójának lelkipásztora elmondta, hogy a nyitott tanodai nap azért is különleges, mert ilyenkor bárki betekintést nyerhet a tanoda munkájába, de ami ennél is fontosabb, hogy Krisztus szeretetében együtt lehetnek a roma gyermekek szüleikkel és nem roma származású emberekkel egyaránt, és ez az együtt lét hihetetlen erőt hordoz magában.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium diákjai nem most látogattak ki először a tanodába. A kollégista fiatalok ugyanis önkéntes munkában folyamatosan segítik a tanoda pedagógusainak munkáját, akiknek nagy erőpróbát jelent az, hogy a megszabott harminc gyermek helyett több mint hatvannal kell foglalkozniuk, ugyanis a gyermekek vágynak a tanodai légkörre. Éppen ezért a tanoda vezetői és munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a 2015 júniusában véget érő program a jövőben is folytatódhasson. 

Fotó: Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány