Rendszerüzenet
2014. november 06.

Kántus Jubileumi Koncert a Nagytemplomban

1739-ben alapította a Debreceni Református Kollégium Kántusát Maróthi György professzor. Kezdetben a Kántus a pestisjárvány idején létesített négytagú temető-kvartettként szolgált, majd 30 tagú fiú-vegyeskarrá bővült, végül vegyeskar lett. Bejárta szinte az egész világot, és bárhová ment, mindenhová elvitte Isten igéjét és a Kollégium jó hírét. A Magyar Örökség díjazottja. Vezetője immár csaknem ötven éve, a Liszt-díjas karnagy, Berkesi Sándor.

Az idén fennállásának 275. évfordulóját ünneplő Kántus november 8-án tartja jubileumi koncertjét, 19 órától a debreceni Nagytemplomban.

A koncertet beharangozó sajtótájékoztatón Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora a Kántussal kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország egyik legrégebbi kórusa, amely megszakítás nélkül szolgálja a nemzeti kultúra és az egyházzene ügyét, kuriózumnak számít a hazai kórus kultúrában.

alt

Fénykora 1967-ben kezdődött, amikor a Kántus élére érkezett az akkor friss diplomás Berkesi Sándor, aki- mint Fekete Károly mondta- a protestáns egyházzenei örökség tudatos vállalásával formálta ki azt a karakterisztikus arcélt adó repertoárt, amelyben megférnek egymás mellett a bibliai szövegekre készült művek, a klasszikus magyar költők versmegzenésítései és a magyar folklór gyöngyszemei.

alt

Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy, a Kántus élén eltöltött csaknem ötven évével kapcsolatban elmondta, hogy kiváltságnak tekintette és tekinti most is, hogy a Kántus vezetője lehet. A kórus lelkiségét meghatározta az, hogy az ő zeneakadémiai tanulmányainak ideje egybeesett Kodály Zoltán életének utolsó öt évével. Erre a lelkiségre nagy igény mutatkozott, az 1960-as-70-es években. Ezt a lelkiséget és az iskola hírét három kontinens huszonnyolc országába vitte el a Kántus, amely a Kárpát-medencei magyarság zenei lelkigondozását is fontos céljának tekinti, többek között azért is, mert a Kollégium diákjai között vannak felvidéki, kárpátaljai és erdélyi tanulók is.

Berkesi Sándor kiemelte, hogy a 275. évforduló alkalmából, most szombaton megrendezendő koncert műsora is egyben a Kántus névjegye.

A műsorban elhangzanak: Esterházy Pál, J.P. Sweelinck, S. Rachmaninov, Gárdonyi Zoltán, G.F. Handel, Szokolay Sándor, Kodály Zoltán és Berkesi Sándor művei.

Vezényel: Ablonczy Katalin, Arany János és Berkesi Sándor Liszt- díjas karnagy.

A koncerten együtt énekelnek majd összkarként a Kántus jelenlegi és egykori tagjai is, valamint fellépnek a Kodály Kórus Debrecen szólistái. A Kántust a Kodály Zoltán Zenei Szakközépiskola és Zeneiskola kamarazenekara kíséri majd.

A koncert ingyenes, adományokkal a Kántus Alapítványt támogatják.

Fotók: Barcza János