Percről percre Debrecenből
Minden esemény a május 24-i Református Egység Fesztiválról, szövegben, képben.
11:23 Szeretethíd-utóérzés: fiatalok járják a belvárost, ingyen ölelést kinálva.
11:15 A műsor az Immanuel Otthon programjával zárult, egy úgynevezett kontakt táncot adtak elő. Győri Zsófia táncművész az otthon egyik lakójával táncolt lágy muzsikára.
11:02 A közös egyházban otthont kértünk és kínáltunk, megtapasztaltuk, hogy a református egység nem öncélú. Isten az elmúlt öt évben célt és erőt adott. Hisszük, hogy egységünk lehet a népek közötti megbékélés eszköze – ismertette Kató Béla erdélyi püspök a találkozó nyilatkozatát, melyet a Generális Konvent Elnöksége, az egységes Magyar Református Egyház operatív testülete fogadott el tegnapi ülésén.
10:55 Sikerült együtt kiadnunk a Heidelbergi Kátét, az oktatásban és az ifjusagi misszióban is együtt dolgoztunk, a szeretetszolgalatban is együtt értünk el eredményeket, együtt vettünk részt zenei és más fesztiválokon – sorolta Zán Fábián Sándor a közös munka gyümölcseit. Isten áldása van rajtunk, egyedül övé a dicsőség – mondta.
10:49 Zán Fábián Sándor, a kárpátaljai református egyház püspöke tartotta az egység öt évére visszatekintő beszédét. "2009-ben példát mutattunk, kimondtuk: mi reformátusok élni akarjuk az álmunkat, hogy egybetartozunk akkor is, ha hosszú évtizedek és határok választanak el minket" - mondta, hozzátéve, hogy azóta nem csak reformátusok követnek minket.
10:44 Mutassuk fel, hogy van még Európában hit, mely az Isten előtt hódol! – Kósa Lajos, Debrecen polgármestere mond köszöntőt.
10:39 Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is üdvözletét küldte a magyar reformátusságnak.
10:38 A 90. zsoltár jó íze legyen a fülünkben, szívünkben! - kívánta Bölcskei Gusztáv.
10:36 "Azért vagyunk itt, hogy örüljünk annak, amit Isten adott, emlékezzünk, hálát adjunk, összekapaszkodjunk – mondta a házigazda tiszántúli egyházkerület püspöke, Bölcskei Gusztáv. – Isten hozott mindenkit, Isten legyen velünk!"
10:30 A vendéglátó egyházkerület nevében Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök beszél.
10:27 Az énekes a tavaszi szél vizet árszt sort énekli, miközben református kisiskolás lányok az egyházkerületeket szimbolizaló nemzeti szín szalagokat fonják össze egy májusfán.
10:25 Az idősek nagyja a Nagytemplomba vonul. Ott is vár egy kivetitő, emellett jó hűs a templom.
10:19 Magyarvalkó, Munkács, Perbete - táblák a tömegben.
10:15 Vonósok és az egyházkerületek néptáncosai jó hangulatot teremtenek a vidám zenével, hatalmas a tömeg. Nagy a hőség, a közönség esernyőkkel és expressz készített papírcsákókkal védekezik a nap ellen.
10:11 Zajlik a nagyszínpadon a megnyitó, az egyházkerületek táncosainak bemutatója.
10:08 És még mindig érkeznek a reformátusok a Nagytemplom elé.
10:00 Zúg a harang, kezdődik a Fesztivál!
Forrás és további részletek: www.reformatus.hu