Éltető forrás a pusztában
Az Ökumenikus Világimanap története immár évszázadokon átívelő, hiszen a mozgalom 1887-ben indult útjára. E nagyszerű kezdeményényezés nem halt el, sőt évről évre növekszik,újabb csoportok csatlakoznak, és a fiatalabb generációk veszik át a szervezést. A keresztyén asszonyok e világot átfogó mozgalmának célkitűzése: informáltan imádkozni-imádkozva cselekedni! A világimanap témáját minden évben más ország készíti elő. A 2014-es imanapot egyiptomi keresztyén asszonyok készítették elő.
Debrecenben 22.alkalommal gyűltünk össze március 7-én. A Tiszántúli Református Egyházkerületi Nőszövetség szervezésében idén a görög katolikus gyülekezet vendégei voltunk, az Attila téri templomban .Az imanapot minden évben más-más felekezetnél tartjuk, baptista, evangélikus, görög katolikus, római katolikus és református egyháztagok részvételével.
Fekete András görög katolikus esperes köszöntése után , Gaál Botondné Czeglédy Mária nőszövetségi elnök vetítéssel egybekötve mutatta be Egyiptomot, annak történetét ,múltját, jelenét,a közelmúlt forradalmi eseményeit ,és az egyiptomi kopt keresztyének megpróbáltatásait.
Külön megemlékeztünk a 2012-ben Nobel-békedíjra felterjesztett Maggie Gobranról, közismerten Mama Maggie-ről, aki nemcsak hazájában,Egyiptomban fogalom, hanem az egész keresztyén világban. Ő alapította meg Szent István Gyermekei nevű jótékony szeretetszolgálatát, amely közel százezer gyermeket, családot segít kiemelkedni az írástudatlanság, a testi –lelki nyomor világából.
„Éltető forrás a pusztában”- ezt a címet választották az egyiptomi asszonyok a világimanap mottójául. A mondat a Nílus folyóra utal, amely évenkénti áradásával teszi termékennyé földjüket, és amelynek vize az életet jelképezi. De a választott mottó arra az „ élő vízre „ is emlékeztet, amellyel egykor Jézus kínálta meg a samáriai asszonyt (János 4:3-42).
Az igehirdetés szolgálatát Balázs Viktória evangélikus lelkész végezte.
Az imádságokat és a liturgia szövegét a felekezetek asszonyai olvasták fel. Könyörgésünkben Isten elé vittük a közel-keleti térség feszült állapotát, de hazánkat is ,és minden válságban lévő pontját a világnak,kérve Isten békét teremtő erejét, mint „ éltető forrást a pusztában” .
Perselypénzünkkel Egyiptomban és hazánkban a keresztyén női képzéseket támogatjuk.
Szeretetvendégséggel, kötetlen beszélgetéssel, ismerkedéssel ért véget ez az áldott és szép ökumenikus alkalom ebben az évben is.
Dr.Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária
Fotók: Máté Gyuláné