Egyházmegyei koordinátorok jelentkezését várja az MRSZ
Idén immáron hatodik alkalommal rendezik meg a Szeretethidat, a Kárpát-medencei református önkéntes napokat 2014. május 16-17-én. A főszervezők helyi segítőket, egyházmegyei koordinátorokat keresnek.
A szervezők szeretettel várják minden olyan lelkes önkéntes jelentkezését, aki jó szervező- és kommunikációs készséggel bír, februártól júniusig aktívan együtt tud működni a Szeretetszolgálattal, s segíteni tudja a munkát. A jelentkezők lehetnek lelkipásztorok, gyülekezeti tagok és ifisek egyaránt. Egy-egy megyében akár több koordinátor is munkálkodhat.
Az egyházmegyei koordinátor(ok) feladatai:
Kapcsolattartás
a főkoordinátorral
gyülekezetekkel, iskolákkal, intézményekkel
egymással (tapasztalatcsere stb.)
a csoportvezetőkkel (az egyes projekteket megvalósító önkéntesek vezetői)
projektadókkal
Egyházmegyéjükben hirdetik a Szeretethíd programot (plakát és szórólap központilag küldik ki minden gyülekezetnek)
gyülekezetekben, iskolákban, intézményekben
médiában (helyi újságok, rádió, tévé)
Segítenek projekteket találni – azaz felmérik, érdeklődnek, hogy környezetükben hol van szükség segítségre pl. intézményeknél, önkormányzatoknál, gyülekezeteknél stb. – (projektötletek pl.: beteglátogatás, kerítésfestés, parkrendezés, szemétszedés, kerítésfestés stb.)
Szükség esetén szponzorok keresése – Pl. ismerősök által, vállalkozóknál, önkormányzatoknál, pékségeknél stb.
Jelentkezések begyűjtése – azaz az önkéntes „munkások” koordinálása (ezt regisztrációs rendszer fogja segíteni a honlapon)
Amennyiben nyitó- és/vagy záró rendezvényre kerül sor helyi szinten, úgy a koordinátorok feladata annak megszervezése.
Érdeklődni és jelentkezni a következő címen lehet: szeretethid@jobbadni.hu.
Forrás: www.szeretethid.hu