Rendszerüzenet
2013. november 14.

Elhunyt Arató Ferenc

Arató Ferenc, nyugalmazott lelkipásztor Gyulán született, 1921. október 21-én. Szülővárosában érettségizett 1940 júniusában. Teológiai tanulmányait a debreceni egyetem Hittudományi Karán végezte, ahol aktívan bekapcsolódott a Soli Deo Gloria ifjúsági szövetség tevékenységébe.

Lelkészi szolgálatra kirendelt teológusként 1944. január 1-jén kezdte meg működését Hajdúhadházán.

1946. február elsejével szülővárosába helyezték, ahol hamarosan önálló hitoktató-lelkész lett.

Lelkészi szolgálatainak állomásai:

1949-1952 Nyírábrány

1952-1956 Püspökladány

1956-1966 Karcag

1966-1976 Kisújszállás

A püspökladányi évek alatt fájdalmas tragédia történt a családban, elvesztette feleségét. Az Úr azonban megajándékozta egy új társsal, aki vállalta a három gyermek felnevelését hitben és szeretetben.

1977-ben lelkészi főjegyzőnek és püspök-helyettesnek választották, ekkor lett a debreceni református nagytemplom lelkipásztora.

Főjegyzői tevékenysége mellett sok munkát végzett az Iszákosmentő Misszióban.

Nyugdíjazása után Budapestre került, ahol aktívan bekapcsolódott az Óbudai Református Egyházközség gyülekezet hitéletébe és nyugdíjasként kérésre lelkipásztori szolgálatot is végzett.

Búcsúztatása 2013. november 22-én, 11 órakor lesz a budapesti Fasori Református Templomban.