Halottak napi megemlékezés
Modern társadalmunkban tabutémává vált a betegség, a halál. November 1-jén azonban, gondolunk kell saját elmúlásunkra is. – mondta Derencsényi István a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője a debreceni Köztemetőben tartott megemlékezésen. Kiemelte, hogy aki nem tud tisztába jutni a halálkérdéssel, a szerettei elengedésének problémájával, az igazán még élni sem képes.
„Emberileg nézve a halálban az a legborzalmasabb, hogy nem tudjuk mi az. Annyit látunk csupán, hogy a halál előbb vagy utóbb ilyen vagy olyan formában véget vet a földi életnek”. A Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője kifejtette, hogy mivel a halálban az élet megsemmisülését látjuk, éppen ezért nem beszélünk róla és nem látogatjuk az arra emlékeztető helyeket. „A halállal nem tud megbirkózni az értelmünk sem, mert az nem vigasztalás, hogy az elhunytak emléke tovább él a leszármazottakban, és az sem végső megnyugvás, hogy az elhunyt magas életkort élt meg, értékes életművet hagyott hátra, és az sem megoldás, hogy az idő minden sebet begyógyít, és mivel az értelmünk nem tud megbirkózni a halállal ezért lesz borús, lehangoló a közérzetünk, depresszív a hangulatunk, mint a novemberi időjárás”.
Derencsényi István hangsúlyozta, hogy a túlcivilizált világunkban ma már a halál arca még sötétebbé, még félelmetesebbé, még misztikusabbá vált, hogy megmaradjon megfejthetetlen titoknak. A halállal azonban szembe kell nézni és figyelnünk kell Isten válaszára, hogy miért érdemes és hogyan kell élni, hogy amikor eljön az idő, boldogan, megbékélve és reménységgel tudjunk meghalni. „A lélek nyugalmának megszilárdulása nálunk azzal kezdődhet, hogy megvalljuk és elismerjük, életünknek rendiben körülvesz a halál. Születésünktől kezdve az elmúlás jegye alatt állunk, és erre nem csak halottak napján, vagy szerettünk elveszítésekor kell gondolnunk. A halálra való gondolással több felelősséget, több komolyságot, több egymásra figyelést és egymás iráni kedvességet és szeretetet kaphat életünk és ehhez semmi kétség sem férhet, és bár a halál jegye alatt telik el életünk, mégis megvan az a reménységünk, hogy az Úr a Mi Istenünk erős és hatalmas Isten, szabadító és üdvözítő Isten, aki egyszer letöröl minden könnyet a szemünkről és eltörli a halált”. Kiemelte, hogy a Krisztus-hit lehetővé teszi számunkra, hogy a földi életünket ne a csüggedés, a kilátástalanság, hanem az élő reménység jegyében töltsük, és erre a reménységre van szükségünk, ahhoz, hogy szembe tudjunk menni a halállal, mert az élő reménység hiszi és vallja a test feltámadását és az örök életet.