A régi alapokra építkezve, de második éve megújult struktúrában rendezték meg a Tiszántúli Református Egyházkerület Kántorképző Tanfolyamát. A 2025-ben bevezetett változás azt a célt szolgálja, hogy szélesebb rétegek számára legyenek elérhetők a kurzusok, így egy rövidebb nyári tábor és évközi hosszú hétvégék állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a megszerzett tudást frissen tartsák.
A tanfolyam hallgatóinak és oktatóinak részvételével rendezik meg az idei kurzus záró alkalmát. Az alkalom nyitott mindenki számára, a szervezők várják az egyházzene iránt érdeklődőket 2026. augusztus 8-án 15 órától a Debreceni Református Kollégium Dísztermébe.
Gazdag szakmai program várta az érdeklődőket 2026. március 27-29. között Debrecenben a magyar református kántortalálkozón, amelyre idén a Tiszántúli Református Egyházkerület tavaszi szakmai napjának keretében került sor.
A Magyar Református Egyház Zsinati Hivatala Országos Egyházzenei Igazgatóság és a Tiszántúli Református Egyházkerület Zeneigazgatósága 2026. március 27-29. között rendezi meg soron következő Magyar Református Kántortalálkozó és Szakmai Napját Debrecenben.
Nagy érdeklődés kísérte a Tiszántúli Református Egyházkerület Évközi Kántorképző Tanfolyamának második alkalmát, amelyre 2026. január 23-25. között került sor a Debreceni Református Kollégiumban. Kissné dr. Mogyorósi Pálma beszámolója.
A kétnapos találkozó keretében koncerttel is ünnepelték a református kántorképzés 60. évfordulóját a résztvevők 2025. november 13-14-én. Kissné Mogyorósi Pálma egyházkerületi kántorképzési és énekügyi igazgató beszámolója.
Megújult formában várja a 12 év feletti jelentkezőket a TTRE Kántorképző Tanfolyama! Az októberben induló, három alkalomból álló képzésre várják azokat, akik a nyári kántorképzőn részt vettek, de az újonnan érdeklődők is bekapcsolódhatnak a tanfolyamba.