Rendszerüzenet

Kerületi

A 16. századba repített vissza a Melius Juhász Péter Emléknapok historikus koncertje
A 16. századba repített vissza a Melius Juhász Péter Emléknapok historikus koncertje
„A Melius Juhász Péter Emléknapokat azért szerveztük meg, mert fontosnak tartottuk, hogy egy olyan püspökre, egy olyan irodalomtudósra, bibliafordítóra és énekszerzőre emlékezzünk, aki éppen 450 évvel ezelőtt hunyt el és 490 évvel ezelőtt született. Ma azt hangsúlyozzuk, hogy énekszerző, énekeskönyv szerkesztő is volt” – mondta Fazakas Gergely Tamás, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője.
- 2022/12/19
Száztízéves templomukért adtak hálát a békéscsabaiak
Száztízéves templomukért adtak hálát a békéscsabaiak
„Az Istenkeresés helyén vagyunk együtt ebben a száztíz esztendős templomban, hiszen 1912 december 15-én nagy asszisztencia jelenlétében átadták a templomot. Balthazár Dezső püspök mondta ekkor a felszentelő imádságot, Futó Zoltán békés-bánáti esperes hirdette az igét, délután megszólalt a pompás orgona, mert minden elkészült, hogy kereshessék és megtalálják a békéscsabaiak ebben a templomban az Istent” – mondta Fekete Károly püspök a békéscsabai református templomban, melyben a gyülekezet ezt a szép évfordulót ünnepelte advent harmadik vasárnapján.
- 2022/12/19
Az istentiszteletre járók szokásairól készítettek kérdőívet Debrecenben
Az istentiszteletre járók szokásairól készítettek kérdőívet Debrecenben
Átfogó kérdőívet készített a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a Debreceni Egyetem Doktoranduszok Kiss Árpád Közhasznú Egyesülete az istentiszteletre járók szokásairól.
- 2022/12/18
Több száz játékot kaptak a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottai
Több száz játékot kaptak a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottai
A játékgyűjtő akciót a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete hirdette meg még november közepén. A kezdeményezéshez csatlakozott Debrecen városa, a DVSC Futball csapata és a Cívis Szociális Étkezési Központ.
- 2022/12/17
Pannonhalmára látogattak a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának pedagógusai
Pannonhalmára látogattak a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának pedagógusai
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának pedagógusai 2022. november 21-22-én a Református Pedagógiai Intézet által szervezett szakmai napok keretében ellátogattunk a Pannonhalmi Főpátságba, ahol megismerkedhettünk annak működésével, a szerzetesi élet sajátosságaival és a gimnáziumban folyó oktató és nevelő munkával.
- 2022/12/17
„Tisztes bácsi, én ma jobb leszek a koszorú miatt!”
„Tisztes bácsi, én ma jobb leszek a koszorú miatt!”
Lelkészünk mindig azt mondja, aki egyszer eljött hozzánk, legközelebb hazajön. Így voltak ismét otthon a hencidai szülők, gyerekek, fiatalok, presbiterek.
- 2022/12/15
Óceániából a Nyírségbe
Óceániából a Nyírségbe
December 10-én a Nyírségi Református Egyházmegye gyülekezetei számára rendkívül különleges és megindító előadást szerveztünk.
- 2022/12/15
Meggyújtották az öröm lángját is Debrecen adventi koszorúján
Meggyújtották az öröm lángját is Debrecen adventi koszorúján
A harmadik adventi vasárnapon Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere, Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke, Komlósi Sándor, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora és Zsuffa Tünde író mondták el ünnepi gondolataikat és gyújtották meg az öröm gyertyáját a Debreceni Református Nagytemplomban.
- 2022/12/14
Takács Bélára emlékezünk
Takács Bélára emlékezünk
A Debreceni Református Kollégium Múzeuma megemlékezésre invitál minden kedves érdeklődőt 2022. december 19-én 14 órakor Takács Béla református lelkipásztor, művészettörténész, múzeumigazgató halálának 25. évfordulóján.
- 2022/12/14
A Generális Konvent ünnepi körlevele
A Generális Konvent ünnepi körlevele
Hála Istennek, az Úr nekünk is tudtul adta azt, ami Bethlehemben történt "üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lk 2, 11)
- 2022/12/14