Rendszerüzenet

Kerületi

Hálaadó istentiszteletet tartottak Csárdaszálláson a templom felújításának befejeztével
Hálaadó istentiszteletet tartottak Csárdaszálláson a templom felújításának befejeztével
Csárdaszállás az egykori köröstarcsai tanyavilágból alakult önálló településsé, 17 évvel ezelőtt pedig református templom épült a községben. Ez szépült meg az utóbbi hetekben egyházmegyei támogatás, adományok és saját forrás révén.
- 2023/11/23
Az egyházkerületi közgyűlésen köszöntötték Ember Sándort
Az egyházkerületi közgyűlésen köszöntötték Ember Sándort
Ember Sándor a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség főgondnoka 25 éve igazgatója a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolának. Ez alkalomból Fekete Károly püspök köszöntötte a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűlésének második napján 2023. november 17-én.
- 2023/11/22
A Bölcső és kereszt című könyvet mutatják be Debrecenben
A Bölcső és kereszt című könyvet mutatják be Debrecenben
Megjelent Kovács Krisztián református lelkész, teológiai tanár második kötete, amely a Bölcső és kereszt címet viseli. A könyvbemutatót 2023. november 23-án rendezik a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.
- 2023/11/21
240 éve hangzott el az első igehirdetés a Vésztői Református Templomban
240 éve hangzott el az első igehirdetés a Vésztői Református Templomban
1783-ban mindössze 15 hónappal a munkálatok kezdetét követően használatba vették a református templomot Vésztőn. A jeles alkalmat napra pontosan 240 évvel később, 2023. november 12-én ünnepelték a Békés vármegyei városban. A gyülekezet megemlékezett az elmúlt időszak felújításairól is.
- 2023/11/20
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének tagjai találkoztak Berekfürdőn
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének tagjai találkoztak Berekfürdőn
„Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is!” Pál apostol Timóteushoz írt első levele negyedik részének 16. verse volt a konferencia vezérigéje. 2023. november 9–12. között Berekfürdőn rendezték meg a találkozót.
- 2023/11/20
Lehetőség a párbeszéd fórumainak megteremtésére
Lehetőség a párbeszéd fórumainak megteremtésére
„Tartozunk az evangéliummal, de nem csak a 366.227 tiszántúli reformátusnak, hanem azoknak is, akik nem válaszoltak vagy nem vallásosként definiálták önmagukat” – fogalmazott Fazakas Sándor. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai és Egyházszociológiai Tanszékének vezetője a Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlésén elemezte a 2022-es népszámlálás vonatkozó adatait és reflektált azok jelentőségére.
- 2023/11/19
Éves ülésének második napján hozott döntéseket az egyházkerület közgyűlése
Éves ülésének második napján hozott döntéseket az egyházkerület közgyűlése
A Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűlése 2023. október 28-án tartotta idei ülésének első részét. November 17-én, a közgyűlés második napján több mint 20 beszámolót ismertek meg és fogadtak el a tagok.
- 2023/11/17
Egy debreceni és egy zilahi pedagógus kapta a Gyarmati-díjat idén
Egy debreceni és egy zilahi pedagógus kapta a Gyarmati-díjat idén
A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsa 2012-ben alapította meg néhai Gyarmati Gyuláné adományából – végakaratának megfelelően – a Gyarmati-díjat. Ez az egyházkerület legmagasabb kitüntetése azoknak, akik a humán tárgyakban fejtettek ki maradandó tevékenységet. A Debreceni Református Kollégium 2023. november 16-i közgyűlésén egy anyaországi és egy határontúli pedagógust díjaztak.
- 2023/11/17
Konferenciát tartottak az egyházak szociális szolgálatáról
Konferenciát tartottak az egyházak szociális szolgálatáról
„Az egyházi szociális szolgálatok terén fokozottabban kell figyelnünk a vallási és teológiai tényezőkre – a segítségre ráutalt emberi élethelyzetek ugyanis értelmezést kívánnak, lelki komponenseik is vannak és a lelkiismereti beállítottság sem kerülhető meg.” – fogalmazott Fazakas Sándor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Szociáletikai Bizottságának elnöke. A bizottság november 9-én tartotta hagyományos konferenciáját, ezalkalommal az „Egyházak szociális szolgálatának vallási és etikai dimenziói” címmel.
- 2023/11/16
Debrecenben rendezik idén az Országos Vallásturisztikai Fórumot
Debrecenben rendezik idén az Országos Vallásturisztikai Fórumot
A cívisvárosban találkoznak a vallásturisztikai szakemberek 2023. november 27-28-án, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium lehet a ugyanis a házgazdája a második Országos Vallásturisztikai Fórumnak.
- 2023/11/14