Rendszerüzenet

A Magyar Református Egység Napja

Kezdés: 2019.05.18. 08:00
Befejezés: 2019.05.18. 18:00
Debrecen
Magyarország, 4024 Debrecen Kossuth tér
10 éves a Magyar Református Egyház

2019. május 18-án ünnepeljük a Magyar Református Egység Napját Debrecenben, abból az alkalomból, hogy 10 éve egyesült újra a Magyar Református Egyház a Kárpát-medencében.

A történelmi határokkal közel száz éve szétszabdalt egyháztestek istentiszteleti, tanbeli egységét, egyházi közösséggé szerveződését a ma reformátussága is örökségének tekinti – ez fejeződik ki a határokon átívelő testvérgyülekezeti kapcsolatokban, az évente megtartott egységnapokban, közös szolgálatokban a diakónia és az oktatás terén. Istentiszteletünk középpontjában Isten Igéje áll, amely gyógyító erejével a történelem sebeit orvosolja, a távolságokat lerövidíti, a közösséget a Szentlélek támogatásával megteremti.

Ebből az alkalomból találkozásra hívjuk a Kárpát-medencében, Nyugat-Európában és a tengeren túl élő magyar reformátusokat, hogy ezt a napot együtt ünnepelhessük meg. Az ünnepnap középpontjában a 15 órakor kezdődő úrvacsorás istentisztelet áll, melyet Debrecen főterére hirdetünk meg.

Facebook-esemény

Hívogató

INFORMÁCIÓ A PARKOLÁSRÓL

Tóth-Mihala Veronika lelkipásztorral, az esemény programkoordinátorával Oláh Ilona készített interjút az Európa Rádióban:

[@mediaitem|content&15904@]

Élő műsorral készül május 18-án, szombaton délelőttől az Európa Rádió és a PULZUS FM
Az istentiszteletet a DUNA TV 15 és 17 óra között élőben fogja közvetíteni, a Médiaklikk felületén online is bekapcsolódhatnak! 

A május 10-i beharangozó sajtótájékoztatóról Oláh Ilona készített összeállítást:

[@mediaitem|content&15918@]

Program

A Magyar Református Egység Napja
2019. május 18., szombat
Debrecen

Nagyszínpad, Kossuth tér

9.30-10.00: Gyülekező – zenei felvezetés

10.00-10.40: Ünnepélyes megnyitó

10. 40 – Párhuzamos programok több helyszínen

 

Nagyszínpad, Kossuth tér

10.40-14.30: Kárpát-medencei körkép – zene, tánc, bizonyságtétel, missziók, iskoladráma, diakónia

14.30-15.00: Bevonulás az istentiszteletre – Flashmob

15.00-17.00: Istentisztelet úrvacsorai közösséggel

17.00-22.00: Tánc, zene, BORUM, táncház

 

Kisszínpad Déri tér

10.40-14.30: Üstökös: Csillagpontos zenekarok döntője

Áhítatok, beszélgetések három témában:

Ízlésformálás, kapcsolatformálás, lélekformálás

 

Népzenei színpad Kollégium első udvar

10.40-14.30: Néptánccsoportok, népzenei csoportok fellépése

 

Kórustalálkozó Kistemplom

10.40-14.30: Kárpát-medencei kórustalálkozó

 

Lehetőségek piaca, Kossuth tér

10.00-22.00: Kiállítások, bemutatók, kóstolók öt szekcióban

  1. Missziók, szolgálatok
  2. Jézust keresem! – Milyenek a reformátusok? – Testvért keresek!
  3. Egyházi turizmus
  4. Református ízek, BORUM
  5. Könyvek, kiadványok

 

Baltazár Dezső téri színpad

10.40-14.30: Zenélni jöttünk

 

Emlékkert

10.00-17.00: Diakónia bemutató, gyerekkézműves foglalkozás

 

Játszóház Péterfia utcai udvar

10.00-17.00: Gyerekmegőrzés, játszóház, ugrálóvár

 

Oratórium Kollégium

10.40-13.30: Nőszövetségi és Presbiter Szövetségi találkozó

 

Kálvin Terem Kollégium

10.40-13.30: Kollégiumi Baráti kör találkozó

 

Kölcsey Terem Kollégium

10.40-14.00: Bábszínház

 

Zsibongó Kollégium

10.40-14.30: Pódiumbeszélgetés

Egyház és kommunikáció
A teremtésről
A házasságról
Egyház és közélet

 

Kápolna Kollégium

10.00-14.30: Kárpát-medencei imalánc

 

Levéltári Udvar

10.40 – 14.30 MRSZ Mentőkutyás bemutató


Gonda László lelkipásztorral, az esemény programfelelősével Buzás Borbála készített interjút az Európa Rádióban:

[@mediaitem|content&15916@]

Hasznos tudnivalók

Utazás az Egységnapra

Mindenkit arra kérünk, hogy vonattal vagy autóbusszal közelítse meg a találkozó helyszínét, ha teheti!

  1. Érkezés busszal: a Tisza István utcán mindkét irányba lesznek ideiglenes buszmegállók kialakítva reggel héttől este tízig. A buszok parkolására a Főnix Csarnok mellett (4028 Debrecen, Kassai út 28.) és a Kassai úti Campus területén (4028 Debrecen, Kassai út 26.) nyílik lehetőség a rendezvény ideje alatt térítésmentesen.
  2. Érkezés személygépkocsival: a belvárosban két nagy parkolóban (4026 Debrecen, Bethlen utca 20-26. és 4025 Debrecen, Széchenyi utca 14.) lesz lehetőség térítésmentes parkolásra a nap során. Ennek a két parkolónak a telítettségét online felületeinken követhetik majd. (ttre.hu, www.facebook.com/tiszantulireformatusegyhazkerulet)

Étkezés az Egységnapon

Az ide érkezőket a Kossuth téren és a Kollégium udvarán is várják majd büfék, és Debrecen belvárosában több helyen is lehet ebédelni. Jó lehetőséget kínál a Barabás Étterem,

ajánlatuk itt olvasható:

 

A Barabás Étterem ajánlata előrendeléssel 1000 Ft/adag:

 Bakonyi sertés ragú, főtt tészta, savanyúság, kenyér

 Rántott csirkemell, párolt rizs, savanyúság, kenyér

 Sült csirkecomb, párolt rizs, savanyúság, kenyér

 

Regisztrációval segíthetjük az ellátás tervezhetőségét az info@barabasetterem.hu e-mail-címen.

További információ: 52/502-220, vagy +30/688-5858 telefonszámon.

Juhász Mártonnal, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójával Oláh Ilona készített interjút:

[@mediaitem|content&15917@]

A MAGYAR REFORMÁTUS EGYSÉG NAPJÁNAK PROGRAMFÜZETE:

[{document@108@}]
Helyszín

Debrecen
Magyarország, 4024 Debrecen Kossuth tér
Telefonszám:
Fax:-
E-mail:
Weboldal
Szervező

Tiszántúli Református Egyházkerület
Telefonszám:+36-52/614-500
Fax:-
E-mail:
Weboldal
Nincsenek megjeleníthető események.